További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
A Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane végre bedobta a mélyvízbe legnagyobb fiát, Enzot. A 21 esztendős karmester első alkalommal lépett pályára hivatalos meccsen a „Királyiak” felnőtt csapatának mezében.
Enzo Zidane úgy tűnik, hogy nem a legkorábban érő típusok közé tartozik, és az sem könnyíti meg igazán berobbanását a világ futballjába, hogy a Real Madridnál próbálkozik. És a név, ami komoly terhet rak a vállára: Zidane.
A legendás „Zizou” legidősebb gyermeke azonban az edző apuka szerint végre megérett a debütálásra, ugyanis a Paris Saint-Germain elleni International Champions Cup találkozón egy teljes félidőt kapott a bizonyításra. Igaz, Zidane jr. nem igazán tudott élni a lehetőséggel, ugyanis mestere a második játékrészben a 4-4-2-es felállással próbálkozott, ami nem igazán jött be a fiatal játékosnak. Enzo ugyanis korábbi elmondása szerint igazán az egy vagy két csatár mögött közvetlenül szereti irányítani a játékot, jóval előretoltabban, mint annak idején a híres papa.
A hírhez hozzátartozik még, hogy a középső Zidane fiú, Luca (aki kapus) végig a padon maradt a francia bajnok elleni mérkőzésen.
Kíváncsian várjuk, hogy Zidane mennyi lehetőséget fog adni még az idén fiainak, akár fontosabb tétmeccseken is.
Balogh József
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…