Real Madrid: Zidane-t megjutalmazhatják
A legfrissebb hírek szerint, ha jól sikerül a Real Madrid őszi produkciója, akkor Zinedine Zidane még a tél folyamán komoly fizetésemelést fog kapni a klub vezetőségétől. A francia vezetőedzőnek egyébként nagyon jók az esélyei, lévén az elkövetkezendő hónapokban még két trófeát bezsebelhet a Ronaldoékkal: az Európai Szuperkupát, illetve a Klub Világbajnokságot.
A játékosként világ-, és Európa-bajnok Zidane idén januárban lett a Real Madrid vezetőedzője, miután a gárda éléről eltávolították a senki által nem igazán kedvelt Rafa Benítezt a kispadról. Az addig a tartalék csapatot irányító „Zizou” régi vágya teljesült, hogy játékoskarrierje legmeghatározóbb klubját immár vezetőedzőként is szolgálhatja.
Sokan ugyan féltették a gall legendát a komoly kihívástól, Zidane végül Bajnokok Ligája győzelemre vezette a „Királyiakat”, illetve a várakozásokkal ellentétben nagyon is megszorongatták a spanyol bajnokság hajrájában az FC Barcelonát.
Állítólag az AS informátora szerint Zidane jelenlegi 2,7 millió eurós éves fizetését Florentino Pérez elnök feltornázza 5,5 millióra. Ez bizony a megbecsültség egyik fő jele a Bérnabeuban, még ha az elődök, mint például Carlo Ancelotti és José Mourinho 13 milliót is kaptak munkájukért.
Balogh József