A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Az utolsó órák lesznek a legizgalmasabbak az átigazolási időszakban, hiszen most már felgyorsulnak az események. Több olyan labdarúgó távozik akire nem számítottak a szurkolók, illetve olyanok is akikre már régóta vágytak. Talán írhatom azt is, az utóbbiba tartozik az a három focista aki most elhagyta a Cívis várost.
Júniusban érkezett, de már távozott is Bokros Tibor (dvsc.hu)
Tizenhárom NB I-es meccsig jutott a Debrecenben Ludánszki Bence, s jelenlegi helyzet szerint több már nem adódik neki. 2012 őszén mutatkozott be az élvonalban, s 2016-ban is két meccs jutott neki. (az idei szezonban Kondás Elemér és Herczeg András is adott neki egy-egy meccsen lehetőséget) Nem lehet rámondani, hogy 26 évesen a Loki meghatározó játékosa lett. Egyike azon focistáknak akinek a távozását várták már a debreceni szurkolók, hiszen csak foglalta a helyet a felnőtteknél. Szerdán a Kaposvár megvette a játékjogát és két éves szerződést kötött az NB III-as csapattal.
Csapattársa lesz Kertész Tamás, aki évek óta a Loki másodikcsapatában ontotta a gólokat, de az NB I-ben csak Békéscsabán tudott bemutatkozni, ahonnan 2016 januárjában szintén elküldték. Ekkor hazatért, de csak az NB III-ban kapott lehetőséget. Nyáron felkerült a felnőtt csapatba az 1992-ben született csatár, de csak a kispadig jutott.
Miután nyár elején Lázár Pál elhagyta a Debrecent, jobbhátvéd után kellett nézni. Meglepetésre az NB II-es Balmazújváros játékosa lett az új szerzemény. Bokros Tibor egy jobb másodosztályú játékos, de az élvonalbeli Loki túl nagy falat volt neki, miután nem tudott bemutatkozni a csapatba. Szerdán őt korábbi klubja a Balmazújváros vette kölcsön.
Endrődi Dávid
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…