Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Guardiola jó edző, de attól még egy sz** ember!”

Yaya Touré játékosügyeit intéző Dmitrij Szeluk továbbra is élesen kritizálja, mi több minősíti is a Manchester City spanyol menedzserét, Pep Guardiolát.

(Kép: sport-english.com)

Pep Guardiola érkezésével számítani lehetett rá, hogy a korábbi Barca szakember és Yaya Touré finoman szólva sem lesznek majd a legjobb viszonyban – Nem is lettek, sőt igazi belháború van kibontakozóbán a Manchester Citynél!

A kialakult helyzetet az idézte elő, hogy Yaya Touré peremember lett a Manchesterben, ráadásul a BL-keretbe sem nevezték.
Touré ügynöke Dmitrij Szeluk  az elefántcsontparti játékos mellőzésekor már éles kritikát fogalmazott meg Guardiolával szemben, aki szerinte egyértelműen megalázza Tourét, hiszen fél a hangadó és erős személyiségű játékosoktól; de elmondta azt is, hogy a spanyol lényegében Messinek köszönheti azt, hogy sikeres edző lett…
Persze a túloldalon Guardiolát sem kellett félteni, hiszen kijelentette, hogy nála addig nem játszik Touré, míg Szeluk úr bocsánatot nem kér.

Nos, Dmitrij Szeluk nem hogy bocsánatot nem kért, tovább folytatja a verbális hadviselést, Guardiola lejáratását.
“A Manchester City vezetőinek mielőbb beszélnie kellene már Guardiolával, és emlékeztetni őt arra, hogy Touré a City-család megbecsült tagja! Guardiola jó edző, de sz** ember! Nem mondhat ilyet, ráadásul nem bánhat így egy topfutballistával!” – idézi a The Sun Touré ügynökét, aki a következőképpen folytatta: “Nem Észak-Koreában, vagy Afganisztánban vagyunk, hogy Ő itt hatalmaskodhasson! Ez Anglia, ahol más emberek megvitatják, ha problémájuk van. Lehet, hogy Guardiola most megnyert pár mérkőzést, a szurkolók szeretik, hiszen vezeti a bajnokságot a Cityvel, ugyanakkor szerintem ezek a szurkolók tisztában vannak azzal is, hogy Touré mit tett ezért a klubért. Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy Guardiola Spanyolországban és Németországban szépen lassan igen sok ellenséget szerzett magának, az érthetetlen döntéseivel. Sokan nem szerették, mondjuk ezen én nem csodálkozom, hiszen emberileg távol áll az elfogadhatótól!” – Tette hozzá Dmitrij Szeluk.

A játékosügynök elmondta még, ha rajtuk múlik, Touré igen is ki fogja tölteni jövő nyáron lejáró szerződését a Citynél, ha pedig a klub a télen el akarja majd adni a játékost, Guardiolának bizony vele kell majd megegyeznie a klubváltásról.

Kíváncsian várjuk a folytatást…

Nagy Ákos