Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Hamarosan újra bevethető állapotban lesz a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Újpest rutinos hátvédje, aki júniusban műtéten esett át – olvasható a klub hivatalos weboldalán.
Az Újpest egyik legnagyobb hiányzója egyértelműen Jonathan Heris, akit a nyáron megműtötték, mivel combjával problémák voltak. Nos, a mai nap folyamán a belga hátvéd nyilatkozott a lila-fehér együttes honlapjának azzal kapcsolatban, hogy mikorra is térhet vissza.
Mikor tértél vissza a Megyeri útra, és hogy halad a felépülésed?
Egy hosszú sérült időszakból keveredek ki lassan. Júniusi műtétem után Belgiumban végeztem a rehabilitációm nagy részét, ahol ott volt Kylian is. Sokat edzettünk együtt és jelentem, az Ő felépülése is jól halad. Pár napja tértem vissza Budapestre, így már a derbit is volt szerencsém élőben látni. Ami az edzéseket illeti, a többiekkel együtt tréningezem, és teljes értékű munkát végzek.
Mikor láthatunk újra bajnokin kifutni a pályára?
A versenykiírásnak köszönhetően szerencsére van még egy kis időm, hisz’ a következő bajnoki mérkőzésünkre csak október közepén kerül sor. Ezekben a hetekben minden tőlem telhetőt megteszek az edzéseken, hogy aztán két hét múlva már a pályán is bizonyíthassak, de természetesen a végső döntést az edzőink hozzák majd meg – olvasható a Herisszel készített beszélgetés, az Újpest hivatalos oldalán.
Németh Boldizsár
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…