Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Egyre közelebb a visszatéréshez a Real Madrid szeptember óta hiányzó karmestere, Luka Modrics.
(Kép: squawka.com)
Szépen halad a visszatérés felé Luka Modric. Mint ismert, a horvát klasszis bal térdében, még a Borussia Dortmund elleni szeptember végi BL-találkozót követően diagnosztizáltak porcsérülést az orvosok. A 31 éves játékos azóta tölti rehabilitációját.
A Marca arról számolt be, hogy Modrics felépülése a lehető legjobb ütemben halad, hiszen négy nappal korábban még futóedzéseket végzett a korábbi Tottenham játékos, a hét első napján azonban már a labda is a tréning részét képezte.
A madridi székhelyű sportnapilap tudni véli azt is, hogy a Realnál úgy terveznek, hogy Modric az Atlético Madrid elleni, idegenbeli bajnokira (november 19) már biztosan 100%-os állapotba kerül. A madridi derbi előtt vélhetően azért láthatjuk még újra a pályán a blancók karmesterét.
Nagy Ákos
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…