Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A brit Daily Record beszámolója szerint egyre nagyobb felhők gyülekeznek a skót Hamilton Academical FC felett. Az “időjárás jelentésekből” pedig arra lehet következni, hogy hamarosan pénzeső hull a magasból, az “égiek” pedig Ronan Hughesért jönnek. Ne csodálkozzon, ha még nem hallott az ifjú 17 esztendős skótról, majd fog még eleget. Legalábbis a prófécia szerint.
Ronan Hughes még csak 17 esztendős, de már a skót élvonalban szereplő Hamilton első csapatával edz, az U20-as csapat bajnoki meccsein kívül pedig már bemutatkozhatott a felnőttek között a Scottis League Cup sorozatában, illetve a Rangers elleni bajnokin kapott egy percet elismervén munkáját és fejlődését. Azonban a bajnoki debütálás már tavaly megtörtént mindössze 16 esztendősen. A transfermarkt.de még nem szabott piaci értéket a skót futball egyik legnagyobb ígéretének, ám azt megtudhatjuk a német oldal hasábjairól, hogy 2015-ben kötött első profi szerződése 2017 nyaráig szól, így a télen még pénzzé lehet őt tenni. Vagy netán már tervben van egy szerződéshosszabbítás, mely csak a nevelőklubnak szól köszönet gyanánt, mondván anyagilag jól járjon a Hamilton FC. Persze ez már rizikós terep és nem láthatunk a dolgok mögé.
Ronan Hughes (Hamilton FC)
Mindenesetre kérő az akad bőven, a West Ham és az Everton is érdeklődést mutat, mely kezdő lépcsőfoknak lehet, hogy kifizetődőbb lenne, mint egy sztárcsapat. A Tottenham mellett másik londoni klub, az Arsenal is licitálhat, ha pedig már licitről beszélünk, nyilvánvalóan a nagy és többirányú érdeklődés a Hamilton FC malmára hajthatja a vizet. A brit sajtó azonban úgy tudja jelenleg, hogy Jose Mourinho komolyan gondolja az irányító középpályás megszerzését, a Manchester United pedig jelenleg vezeti a tehetségért folyó versenyt.
Szerző: Őszi Ádám
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…