Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Gólcsend, valamint győzelem az utolsó percben

A Bologna vendégjátéka vereséggel ért véget Nagy Ádám nélkül, ám izgalmasabb volt a meccs, mint amelyet a Chievo otthonában rendeztek meg.

cy8opprxcaa3xss

A Bologna a csapat játékosainak igyekezete ellenére sem tudta befűzni idegenben az Udinese együttesét (forrás: twitter.com/BfcOfficialPage)

Udinese – Bologna 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Danilo (90+3.), ill.
Kiállítás: , ill. Pulgar (68.)

A 16. helyezett Udinese otthonában a 15. Bologna vendégeskedett a forduló zárómeccsén. Ezúttal a bolognai együttes kispadján kezdte a meccset Nagy Ádám.
A 24. percben a hazai együttes került volna előnybe Zapata révén, de fejese után a labda Mirante birtokába került. Zapata szintén villant egy fejessel a 33. minutumban, de ekkor a labda fölé ment. Intenzívebb volt az Udinese az első félidőben, gólt azonban ennek ellenére a hazai együttes sem tudott szerezni a szünetig.

A második félidőben várhatta a publikum a lövéseket, mégsem láthatott olyat, amely kapura ment volna, de a Bologna azért kétszer ellőtte a labdát pontatlanul, a hazaiak pedig egyszer sem a 70. percig, viszont utána volt dolga a vendégek hálóőrének. Azonban örömre egyébként sem volt ok a vendégeknél, Pulgar a 68. percben megkapta második sárga lapját, és számára véget ért a mérkőzés.
A 79. percben Perica kapta meg pontosan közepén a labdát, de elhibázta ezt a nagy helyzetet az Udinese játékosa. Zapata is villant a 85. percben, de a Bologna kapusa, Mirante védeni tudott, ahogy három perccel később Perica lövésénél is. Danilo löketére azonban már nem volt ellenszer, a hazaiak pedig ezzel a 93. percben nyerték meg a meccset (1-0)! Ez a meccs valamivel tartalmasabb volt, mint az előző, ha más nem, a gól miatt, de akadt több helyzet is. Győzelmével a 120 éves klub a 14. helyre lépett. Ami még fontos, Nagy Ádám nem lépett pályára ma este a vendégeknél.

Chievo – Genoa 0-0

A hazaiaknak két kapura veszélyes helyzete adódott, a vendégek nem találtak el egyszer sem a kaput, így nem volt esélyük a gólszerzésre. A 37. minutumban a hazaiak tizenegyeshez jutottak, a labda mögé pedig Birsa állt Munoz szabálytalansága után, ám a labda fölé szállt. Nem volt összességében túl eseménydús a meccs, amely gólnélküli pontosztozkodással ért véget.

A Serie A 15. fordulójának eredményei
Napoli – Inter 3-0
Juventus – Atalanta 3-1
AC Milan – Crotone 2-1
Sassuolo – Empoli 3-0
Pescara – Cagliari 1-1
Sampdoria – Torino 2-0
Lazio – AS Roma 0-2
Fiorentina – Palermo 2-1
Chievo – Genoa 0-0
Udinese – Bologna 1-0

A góllövőlista élmezőnye
1. Dzeko (AS Roma), Icardi (Inter) – 12 gól
3. Belotti (Torino) – 10 gól
4. Immobile (Lazio) – 9 gól
5. Salah (AS Roma) – 8 gól

A bajnokság állása 15 forduló elteltével

capture_2016-12-05-23-04-16

Nagy Dávid