A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
Továbbra is a kispestieket erősíti a jobb oldali védő, aki egy évvel toldotta meg kontraktusát.
Nem lesz gondja a jobb oldalon a kispestieknek, hiába távozott az egyszeres válogatott Botka Endre, ugyanis a 2012-ben igazolt Patrick Ikenne-King további egy évig, 2018 nyaráig szóló szerződést írt alá csütörtökön, habár korábban a távozása is felvetődött.
„Nagyon örülök, hogy meghosszabbítottuk a szerződésemet – adott hangot örömének a nigériai hátvéd. – A klubnál befogadtak, úgy érzem, a szurkolók is szeretnek. Örülnék, ha részese lehetnék a bajnokság végén egy újabb sikernek.”
Ikenne-King 2012-ben érkezett Kispestre, ahol nyolcvan bajnokin öltötte magára a piros-fekete mezt. A vezetőség elégedettségét jelzi, hogy megtoldotta a 25 esztendős védő szerződését. Részese volt többek között a 2013-as bajnoki bronzéremnek is többek között.
Gavalovits Sándor
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…