A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Az elmúlt héten távozott a Paks csapatától a korábbi válogatott bal oldali játékos Laczkó Zsolt, s mihamarabb pótolni kellett az így keletkezett űrt. Hamar meg is találták az utódot ráadásul aki épp Laczkó új klubjából a Budapest Honvédból érkezett Hajdú Ádám személyében.
Hajdú Ádám az MTK-ban nevelkedett, majd egy időre a két klub között fennálló jó viszonynak köszönhetően Liverpoolban pallérozódott. Igaz ez nem tartott sokáig, hiszen 2010 júliusától 2011 decemberéig játszott Angliában. Miután visszatért a kék-fehérekhez, 2013 szeptemberében bemutatkozhatott az NB I-ben. Három évig tartozott az MTK első keretéhez, ezen idő alatt 29 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, ami valljuk be nem sok, egy tehetségesnek tartott labdarúgótól. Nyáron végül úgy döntött ideje továbbállni, s a Budapest Honvédhoz igazolt. Fél évig játszott a Honvédnál 13 meccsen kapott bizonyítási lehetőséget. Már januárban pedzegették, ha Laczkó a Honvédhoz igazol cserébe Hajdú a Paksnál folytathatja. A válogatott középpályás előző héten aláírt a piros – feketékhez, Hajdú pedig hétfőn este az Atomvárosban kötött ki. Egyelőre fél évre kölcsönbe, de vásárlási opcióval.
Endrődi Dávid
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!