A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
A mai napon délben indult el Mezőkövesdről a csapat Ferihegy irányába, hogy elrepüljenek a ciprusi edzőtáborba. Az kerettel tart már a hétfőn szerződtetett Lazar Veszelinovics is, illetve a még nem bejelentett korábbi gyirmóti hátvéd Balogh Béla is.
Balogh Béla az agárdi Sándor Károly Akadémián nevelkedett, innen is került fel az MTK felnőtt csapatához. Későbbiekben megfordult külföldön is, majd Magyarországon a Kecskemét (itt dolgozott együtt Tomiszlav Sziviccsel), a Pécs és a Gyirmót csapatainál is. Ősszel a Gyirmótnál sérülések hátráltatták ezért is csak hétszer tudott pályára lépni. Hétfőn szerződést bontott Gyirmóton, s már Mezőkövesden bukkant fel. Korábban Szivics által edzett Kecskemét csapatkapitánya is volt. A Haladáshoz visszarendelt Devecseri pótlására érkezett. A csapatnál jelenleg 6 védőjátékos volt, ezért is volt szükség a korábbi kilencszeres válogatott labdarúgó leigazolására.
Endrődi Dávid
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…