További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Liga 1) folytatja tovább profi pályafutását az FC Barcelona egykori kiváló brazil futballistájának, nevezetesen Rivaldonak a fia. Az ifjú Rivaldinho karrierje eddigi szakaszában hazájában illetve Portugáliában rúghatta a bőrt.
A Dinamo Bukarestben folytatja pályafutását a 21 esztendős támadó, aki legutóbb a brazil Internacional színeiben futballozhatott. A neves román együttes három és fél évre szóló szerződést kötött az ifjú labdarúgóval. A fővárosi gárda nem mellesleg ingyen szerezte meg a játékjogát.
Rivaldinho első állomáshelye a Mogi Mirim volt, ahol ráadásul édesapjával is futballozhatott együtt. Az alacsonyabb osztályú brazil gárdában 2014-2015-ig rúghatta a bőrt, melynek színeiben 47 tétmérkőzésen jutott szóhoz, ezeken pedig 11 alkalommal volt eredményes. A 2015-ös nyári átigazolási piac során lecsapott rá a portugál élvonalban szereplő Boavista, ám nem kapott túl sok lehetőséget, így röpke fél év után távozott is. Ezt követően rendre brazil csapatokban fordult meg, azonban összességében egyiknél sem tudott maradandót alkotni.
Németh Boldizsár
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…