Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
Xabi Alonso a Bayern München középpályása már kicsit előreszaladt az időben és a BL döntőn agonizál. Ő volt csapatát szeretné ellenfélnek.
A Bayern lemosta tegnap az Arsenalt a BL-ben, így nem csoda, hogy a játékosoknak megvan az önbizalma a folytatást illetően és ennek hangot is adott Alonso.
“Egy Bayern München – Real Madrid döntő nem lenne rossz.”
“A Real és az Atletico lehet a két legerősebb ellenfelünk, úgyhogy velük jobb lenne, ha később találkoznánk.”
A rutinos középpályás, még a Barcelonát sem írná le:
“Nem zárnám ki a Barcelonát sem. Nagyon nehéz helyzetben vannak, de semmiképpen sem írnám le őket.”
Alonso 2013-2014-es szezonban megnyerte a Real Madriddal (is) a BL-t, így nem csoda, hogy volt csapat ellen szeretne döntőzni. Azonban még korai erről beszélni, mivel még csak a legjobb 8 között van ott a müncheni alakulat.
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…