Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A magyar származású, Marozsán Dzsenifer is kivette részét a gólgyártásból. A Lyon német válogatott labdarúgója a Wolfsburg otthonában talált be a női BL negyeddöntőjében. Sikerével nagy lépést tett a legjobb 4 közé jutás felé a francia együttes. Tegnap este nyert még a Manchester City, valamint a Bayern is, szerdán pedig a Barca is lépéselőnybe került. A négyből három találkozón is csupán egy gól döntött.
Marozsán gólja volt az utolsó találat a wolfsburgi odavágón (forrás: zimbio.com)
NŐI BL, NEGYEDDÖNTŐ, ODAVÁGÓK
Az elmúlt este folyamán a Jakabfi Zsanettet nélkülözni kénytelen VfL Wolfsburg fogadta a BL negyeddöntőjének első felvonásán a Marozsánnal felálló Lyont. Az első játékrészben túl sok izgalom nem adódott, de több helyzetet dolgoztak ki a vendégek, míg a mezőnyjáték kiegyenlített volt.
A fordulást követően a 62. percig kellett várni arra, hogy megtörjön a gólcsend, Abily szerzett ekkor vezetést a Lyonnak (0-1). A pontot az i-re Marozsán tette fel. A magyar származású játékos a 74. percben 20 méterről lőtt elképesztően pontosan a jobb alsóba, a kapus nem védhetett (0-2). Marozsán egyébként a 89. percig volt a pályán, lényegében végigjátszotta a meccset.
A negyeddöntő a végállomás lesz a Wolfsburgnak? (forrás: zimbio.com)
Kétgólos idegenbeli győzelmével a címvédő közel került az elődöntőbe jutáshoz, bravúrra lenne szükség innen a visszavágó során a Wolfsburgtól, hogy a német csapat juthasson tovább.
VfL Wolfsburg – Lyon 0-2 (0-0)
Gólszerzők: – , ill. Abily (62.), Marozsán (74.)
Tegnap este játszott a Manchester City is, amely Dániában vendégszerepelt, a Fortuna Hjörring otthonában. Az angol együttes nagy igazolása volt korábban a kétszer is a világ legjobbjának választott amerikai Carli Loyd, aki az elmúlt este is bizonyította, hogy jó fogás volt a City számára, hiszen az ő góljával nyert a manchesteri klub. Az amerikai játékos már az első félidőben beállította a végeredményt. A dán klub nem tudott sokat mutatni a találkozón, mindössze egyszer találta el a City kapuját, míg a vendégek magabiztosan tudták uralni végig a játékot, de talán ennél még fontosabb az idegenben szerzett gól.
Fortuna Hjörring – Manchester City 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – , ill. Loyd (36.)
Szintén az elmúlt este folyamán lépett pályára a hölgyeknél a BL-ben a Bayern München is. A bajor együttes a párizsi PSG-t fogadta.
Érdekes sport a foci, hiszen a müncheni klubnak finoman szólva sem volt sok köze a meccshez, mégis megnyerte azt a csapat egyetlen kapura irányuló lövésével. Hiába hajtottak a PSG labdarúgói, és hiába találtak el 17 próbálkozásukból 9-szer is a Bayern kapuját, még csak ikszelni sem tudtak. A győztes gólt Miedema szerezte a 72. percben, és előnyük ellenére nem valószínű, hogy könnyű dolguk lesz a Bayern játékosainak Párizsban a visszavágón.
Bayern München – PSG 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Miedema (72.), ill. –
A Barcelona még szerdán lejátszotta a maga negyeddöntős párharcának első meccsét. A katalán klub a norvég Rosengard otthonában méretett meg. A hazaiak soraiban játszó brazil klasszis, Marta nem örülhetett a lefújás után, ugyanis a Barca már az első félidő hajrájában eldöntötte a meccset a szülinapos Ouhabi góljával. Ahogy a Bayern, a Barca is csak egyszer találta el az ellenfél kapuját, de az győzelmet érő találat lett! Az idegenben lőtt gól még sokat számíthat a jövő heti visszavágón.
Rosengard – Barcelona 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – , ill. Ouhabi (45+2.)
A visszavágókat tehát egy hét múlva rendezik, melyekről szintén beszámolunk majd!
Nagy Dávid
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…