Szubjektív írás egy meccsről, egy csapatról, a felelősségről és annak vállalásáról. Őszintének lenni sokszor fájdalmas, de csak az visz előre. Másra mutogatni mindenki tud, továbbjutni már nem.
Kép: TZ
Mondjuk, hogy véget ér a meccs és kiesik a csapatunk. Mérgesek vagyunk és minden vélt/valós sérelmünknek hangot adunk, a játékvezetőt hibáztatjuk az események kedvezőtlen alakulásáért. Mindenről a bíró tehet. Ha a spori rendesen fúj, akkor simán nyertünk volna, csak hát nem így történt… Pedig jobbak voltunk ám! Egyértelműen érzékelhető volt a minőségbeli különbség, mi érdemeltünk volna továbbjutást, de az a fránya bíró…
Nincs mellébeszélésszaga az egésznek? Pedig még csak nem is egy NB I-es edző szavait idéztük. Mondjuk itthon a Fradi már meghúzta nem is olyan régen a fenti példát. A Vasas három büntetőt kapott a Ferencváros elleni, 2-2-vel végződött bajnokin még novemberben, sőt, Thomas Doll együtteséből egy embert ki is állítottak. A klub kommunikációja innentől csak és kizárólag a játékvezetőre irányult, nevezetesen, hogy ne vezessen nekik több meccset. Senkiben sem volt annyi tartás, hogy őszintén odaálljon egy riporter elé és kimondja: szarul játszottunk. Nem kell foglalkozni a mutatott produkcióval, nem számít a gólképtelenség, vagy a védelem szervezetlensége – ha van kire fogni.
És itt nem a Fradi a lényeg. Leginkább az a furcsa, hogy ez az észjárás, ez a módszer tőlünk nyugatabbra is zavartalanul működik. Mert hát az első meccses kihagyott büntető, a meddő mezőnyfölény (sok helyzet nélkül), vagy a belső védők töketlensége nem túl felkapott téma, szemben a bűnbak savazásával. A legszebb az egészben pedig az, hogy szerencsétlen ember még csak vissza sem nézheti az eseteket, sokszor a megérzéseire kell hagyatkoznia, no meg persze a segítőinek a tanácsaira és azok tudjuk, tévesek olykor.
Miért érzem azt, hogy ha Dárdai Pál lett volna az edző, akkor kicsit más nyilatkozatokat olvasnánk? Talán ő nem félne kimondani, nem félne vállalni a felelősséget. Elvégre tőle az őszinte szót szoktuk meg, ő megmondja, ha hibázott – és így talán a játékosok sem a körülményeket hibáztatnák folyton a sikertelenségük miatt.
Amikor a bűnöst keressük, először tükörbe kell tekintenünk.
És a megoldás: videóbíró! Tényleg? Emlékszel arra a barátságos meccsre, ahol kicsit döcögött még a rendszer? Hatalmas siker volt… (spanyol-francia meccs, percekig állt a játék és utólag variáltak át mindent a videózás után) Persze a technika sok mindenre megoldást jelenthetne. Mondjuk egy ideális világban a bíró karórája automatikusan világít és csipog lesálláskor (nem ám, az oldalvonal mellett nincs partjelző – legalábbis ezért nincs). Van lehetőség Challenge-re, amennyiben s játékvezető szeretné visszanézni az eseményeket – ha a padon ülő edzők nem értenek egyet valamivel, adott esetben kérhetnek ők is visszanézést, de ha nincs igazuk, elveszítenek egy cserelehetőséget és nem reklamálhatnak többé. Plusz a már meglévő gólvonaltechnológia… Nem is lenne rossz.
Csak hát a helyzet az, hogy jelenleg ilyen és ehhez hasonló technológiák nem állnak rendelkezésre, így marad a tradicionális, bevált formula. Szedd össze magad, csináld, dolgozz a győzelemért. Tégy meg mindent, hogy ne a bíró hülyeségein múljon a siker. Ha ez összejön, akkor nagy eséllyel nyersz is, feltéve ha te vagy a jobb. Ha meg nem, akkor ez van.
Nem csak a foci, hanem önmagában a sport egyik legnagyszerűbb dolga, hogy megtanít veszíteni. Na igen, ez az, amiben egyeseknek még van hová fejlődniük.
Baranyai Balázs
