Bundesliga előzetes, 28. forduló – Münchenben már megvan a helye a salátástálnak
Hétvégén a német pontvadászat 28. fordulójára kerül sor, ahol nagy csodának kell ahhoz történnie, hogy a Bayern München ne szerezze meg történelme 23. bajnoki címét. Ehhez nem kell mást tennie, mint nyernie kell Frankfurtban, vagy legalább olyan eredményt elérnie, mint a Borussia Dortmund. Lássuk a részleteket.
2013. április 5. péntek
Hoffenheim – Düsseldorf 20:30 (tv: Eurosport 2)
Bátran nevezhetjük a találkozót kiesési rangadónak, hiszen mindkét csapat az életben maradásért küzd. Egyik csapatnak sem sikerült a múlt héten a pontszerzés, ám ha megnézzük előző ellenfeleiket, talán nem is lepődünk meg ezen: a Hoffenheim Gelsenkirchenben kapott ki 3:0-ra, míg a Düsseldorf hazai pályán szenvedett 4:1-es vereséget a Leverkusentől. Ha a tabellára pillantunk, láthatjuk, hogy a két csapat között kilenc pont a különbség a vendégek javára. Ha a hazaiak vereséget szenvednek, akkor minden bizonnyal búcsút mondhatnak az első osztálynak, egy esetleges győzelem esetén azonban akár egy pontra is megközelíthetik az osztályozót érő helyen álló Augsburg csapatát. Meglátjuk, mire megy a Hoffenheim az új edzővel. Nagy csata lesz, az biztos!
2013. április 6. szombat
Dortmund – Augsburg 15:30
Dortmundi részről Jürgen Klopp mester valószínűleg már elkezdte írni a gratuláló levelet Münchenbe, hiszen hatalmas csoda lenne, ha innen bajnok lenne a Borussia. Nem maradt hát más számukra, mint a második helyért való küzdelem, amihez szükségük van minden egyes pontra. Azt se feledjük ám el, hogy jövő héten fontos találkozó vár rájuk a Bajnokok Ligájában, azonban egy felforgatott csapattal is illene nyerniük a jelenleg osztályozót érő 16. helyezett Augsburg ellen.
Frankfurt – Bayern München 15:30 (tv: Eurosport 2)
Vélhetően Frankfurtra figyel majd hétvégén egész Németország, hiszen elsősorban ez a mérkőzés dönthet arról, kell-e újabb fordulót várnunk ahhoz, hogy a Bayernt német bajnokká koronázzák. Amennyiben bajnok lesz Jupp Heynckes csapata, akkor bekerül a rekordok könyvébe: egyik csapat sem szerzett ugyanis még ilyen hamar bajnoki címet a Bundesligában. Szerdán a Juventus ellen a BL negyeddöntőjének visszavágóján lép pályára a csapat Torinóban, így kérdés mennyire lesz tartalékos a bajor kezdő tizenegy. Ne írjuk ám le a hazai csapatot sem, akik újonc létükre az ötödik helyen állnak. Azt se feledjük, hogy Frankfurtból a Leverkusen-Dortmund-Schalke trió is összesen csak két ponttal tudott távozni.
Leverkusen – Wolfsburg 15:30
A gyógyszergyári csapat a Dortmunddal küzd a második helyért, hátránya jelenleg négy pont. Szükségük van minden pontra, ha be akarják biztosítani a 2013/14-es szezonra a BL részvételüket. A mostani fordulóban ellenfelük az a Wolfsburg, aki inkább otthonától távol teljesít jobban: hazai pályán 14 meccsen 12 pont a mérlegük, míg idegenben ez az arány 13/20.
Mönchengladbach – Fürth 15:30
A Gladbach harcban áll az Európa Ligában való indulásért, amelyhez az olyan meccseket, mint a Fürth elleni kötelező behúznia. A hátralévő fordulókban nehéz meccsek várnak a csapatra, így biztosan nekiesnek majd az utolsó helyen álló vendégeknek. Amennyire biztosra vehető a Bayern bajnoki címe, annyira valószínűnek tűnik a Fürth kiesése is. Stieber Zoltán még mindig sérült, őt továbbra sem láthatjuk a pályán.
Bremen – Schalke 15:30
Brémában sem ilyen szerepléshez szoktak, ám a 14. helyezés ellenére Thomas Schaaf vezetőedző, aki 1999 óta irányítja a csapatot a napokban kijelentette: esze ágában sincs lemondani. Mostani ellenfelük az a Schalke lesz, akinél 2013-ban csak a Bayern és Dortmund gyűjtött több pontot. Utolsó öt mérkőzésükön is impozáns mutatóval rendelkeznek: négy győzelem, egy vereség. Ha jövőre is BL résztvevők szeretnének lenni, akkor fenn kell tartaniuk jó formájukat.
Hamburg – Freiburg 18:30 (TV: Eurosport 2)
Hamburgban a múlt heti 9:2 után próbálnak meg talpra állni. A következő fordulókban fontos meccsek várnak a csapatra az európai kupaindulást illetően, hiszen a közvetlen riválisokkal mérik majd össze erejüket. Egyik ilyen rivális a Freiburg, tehát izgalmas mérkőzésre van kilátás. A két csapatot jelenleg egy pont választja el a tabellán egymástól.
2013. április 7. vasárnap
Nürnberg – Mainz 15:30 (tv: Eurosport 2)
Nürnbergben öt év után ismét szeretnék megmutatni magukat Európában. A szezon első felében nem szerepelt túl jól a csapat, ezért januárban edzőváltás történt. Az új seprű eddig elég jól seper: Armin Reutershahn tíz mérkőzés óta irányítja a csapatot, ezeken csupán egy vereséget szenvedtek. A 6. pozícióban lévő Mainzhoz képest 4 pont a lemaradásuk, amelyet megpróbálnak egy egységre lefaragni. A vendégek az elmúlt 5 fordulóban nem találtak legyőzőre, igaz győzelmük is csak egy volt. A csapat kulcsa a jó védekezés: tőlük csak a Bayern kapott kevesebb gólt a szezonban. Nem kifejezetten az Európában való szereplés a céljuk, ám ha már lehetőségük van rá, akkor megtesznek mindent. Reméljük Szalai Ádám tovább növeli góljainak számát.
Hannover – Stuttgart 17:30 (tv: Eurosport 2)
A forduló utolsó mérkőzésén a szintén Európába igyekvő Hannover lép pályára a sérült Huszti Szabolcs nélkül. Kérdés mire mennek az ellen a Stuttgart ellen, amelynek múlt heti Dortmund elleni játékát kritizálta a vendégek edzője, mondván túl durván játszottak. Kiesési gondjaik már nem nagyon lehetnek, ellenben egy jó sorozattal akár még az Európa Ligába is odaérhetnek.
Móra Tamás