Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A PSG – akárcsak a szintén francia, s egyben címvédő Lyon – is kétgólos sikert aratott idegenben a Női Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán Barcelonában.
A PSG játékosainál nem hiába volt nagy az öröm (forrás: uefa.com)
A Barcelona már azzal történelmet írt, hogy bejutott a BL elődöntőjébe, nyilván a katalán klub már ha ott van, szeretett volna még jobban szerepelni, melyet pedig a PSG igyekezett bőszen megakadályozni Spanyolországban.
Huszonhat percnyi játékot követően született meg az első gól, melyet a statisztika alapján sem meglepetésre szerzett a PSG! Ekkor Delie volt eredményes (0-1)!
Tíz perc elteltével már a második gólját ünnepelhette a párizsi csapat, melyet Cristiane szerzett (0-2)!
Elképesztően sokan – érhető módon – voltak kíváncsiak a Barca meccsére a helyszínen, hiszen a Mini Estadiban 10.352 néző gyűlt össze! Az első játékrészben a hazai drukkerek nem örülhetettek, csapatuk nagy hátrányban volt mezőnyjátékban is, ráadásul kaput eltaláló lövése sem volt a katalán klubnak.
A fordulás után viszont többet volt a labda a Barcelonánál, ám ez más téren nem hozott eredményt egy darabig hazaiak számára. Igaz, egy kaput eltaláló lövése jött csak össze a hajráig a hazaiaknak.
Ezzel szemben nem sokkal a térfélcserét követően a harmadik találatát is megszerezte a PSG! Az 53. minutumban a második gólt szerző Cristante szolgálta ki Cruz Tranát (0-3)!
A barcelonai ütközet végén a hazaiknak is sikerült betalálni (forrás: twitter.com/UEFAcom_fr)
A szépítés azért a végére összejött a hazaiaknak, amikor a 89. percben Latorre talált be (1-3).
Kétgólos idegenbeli győzelmének köszönhetően a PSG is szinte már döntős, és nagyon úgy fest, hogy francia házi finálé jön össze a hölgyek BL-jében.
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Barcelona – PSG • 1-3 (0-2)
Helyszín: Mini Estadi • 10.352 néző. Vezette: Teodora Albon (román)
Gólszerzők: Latorre (89.), ill. Delie (26.), Cristiane (36.), Cruz Trana (53.)
Nagy Dávid
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…