A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Gera Zoltán korábban is ért el mesterhármast a Ferencváros és a válogatott színeiben is, de akkor jóval fiatalabb volt. Gerának a védjegye volt ebben az időben a szaltó, melyet most már 38 évesen azért nem kockáztatott meg.
2004 áprilisában a Ferencváros szintén egy győri csapattal az ETO-val játszott, s Gera mesterhármasának köszönhetően bezsebelte a három pontot. Szintén érdekesség az akkori és a mostani mesterhármassal kapcsolatban, hogy kettőt akkor is fejjel szerzett, de a legszebb mozdulatot a harmadik találat előtt mutatta be a kiváló középpályás. A bajnokság végén az aranyérmet a Fradi focistái nyakába akasztották.
A 38 éves középpályás 2002-ben még fiatalabb volt, s akkor is bemutatta mire is képes, csak akkor a válogatottban. Gera San Marino elleni teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, mikor is mesterhármassal küldte haza a miniállamot.
Természetesen a hétvégi triplázása sem maradhat ki az összefoglalónkból. Aki lemaradt volna róla, most pótolhatja.
Endrődi Dávid
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá