Domenech: „A Real biztosan megveri a Juventust”
Egyre közelebb kerülünk a Bajnokok Ligája döntőjéhez, ami azt jelenti, hogy egyre több és több nyilatkozatot fogunk olvasni ezzel kapcsolatban. Most az egykori francia szövetségi kapitány mondta el a véleményét.
Raymond Domenech több, mint 6 évet töltött el a francia nemzeti csapat élén. Előtte pedig az u21-s válogatottat menedzselte. El lehet tehát mondani, hogy igazán tapasztalt szakemberről van szó. Most a Sky Sport Italia találta meg pár kérdéssel.
A BL- döntő már csak azért is szóba jött, mert Zidane meghatározó szerepet játszott az ő válogatottjában. Továbbá a Juventus részéről David Trezeguet is tizennégyszer szerepelt az irányítása alatt.
Zidane ugyebár a Real Madrid edzője lett, míg Trezeguet a torinóiak egyik nagykövetévé lépett elő.
“A véleményem szerint a Real biztosan megveri a Juventust.” – válaszolt érthetően a 65 éves szakember.
“Jobb játékosaik vannak és tavaly is ők nyerték. A Juventus nagyon egységes, de ennek ellenére azt gondolom, hogy a Real fel tudja őket törni.”
Ezt követően egykori játékosáról, „Zizuról” ejtett pár szót:
“Zidane egy nagyszerű játékos volt. Nem beszélt sokat a pályán, de így is egy vezér volt mindegyik csapatában úgy, hogy nem mutogatott, vagy emelte fel a hangját.”
“Ha ő mondott valamit, akkor a csapattársai megcsinálták azt. Ugyan ez történik most a Real Madridnál is. Jól ismeri a klubot és a játékosokat is.”
Ez valóban nagy fegyver lehet a döntőben is. A francia ikon csapata eddig szárnyal a bajnokságban is, ami szintén azt mutatja, hogy amit kér az edző, azt a játékosai kiválóan el is végzik. Vajon igaza less-e a Domenechnek és címvédés lesz a Bajnokok Ligájában?
Szerző: Borbély Szabolcs