Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Az utolsó előtti fordulóhoz értünk az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokságban. A 37. fordulóban talán megkapjuk a választ arra, hogy ki lesz a bajnok. Amennyiben a Juventus akárcsak egy pontot szerez, megszerzi a kupát. Persze azért akadnak más történések is. Nézzük hát hogyan is alakul a 37 . forduló.
Ezúttal is három részre osztották a 37. kört. Két találkozó lesz szombaton, míg hét vasárnap. A maradék egy pedig hétfő este kerül megrendezésre.
Szombat:
18:00 Chievo – AS Roma
20:45 Napoli – Fiorentina
Két igazán érdekes találkozót láthatunk szombaton. Spalletti és csapata Veronába látogat el, ahol alapvetően kötelező a három pont megszerzése, viszont a hazaiak helyenként igencsak mutatós focit tudnak bemutatni. Viszont a “farkasok” önbizalomtól duzzadva léphetnek pályára, hiszen az előzőkörben megverték a Juventust.
Ahogy a Napoli is rendben lehet lelkileg. Legutóbb a Torot ütötték el. Most mondjuk nem lesz ennyire egyszerű dolguk. Legutóbb mikor találkoztak a Fiorentinával, a violák egy igazán drámai meccsen verték őket, ráadásul egy kimondottan jó focit játszva. Hasonlóra számthatunk most is.
Vasárnap:
15:00 AC Milan – Bologna
15:00 Empoli – Atalanta
15:00 Genoa – Torino
15:00 Juventus – Crotone
15:00 Sassuolo – Cagliari
15:00 Udinese – Sampdoria
20:45 Lazio – Inter
Vasárnap délután lesz az igazi nagy meccsdömping. Azoknak is a zászlóshajója lesz a Juventus találkozója a Crotonéval. Mindkét csapatnak eléggé fontosak lennének a pontok. A Juve részéről egy pont is a bajnoki címet jelentené, míg a Crotone az élvonali tagságának megmaradásához próbálja meg összekaparni a lehető legtöbbet.
Azért is fontos nekik, hogy jó eredményt érjenek el, mert az Empoli az Atalanta csapatát fogadja, ott pedig aligha lehet elkpzelni azt, hogy jól jön ki a hazai gárda.
Ennek pont az ellenkezőjét gondolják Milánóban. Az AC Milan a Bologna gárdáját látja vendégel, reményeik szerint nem három ponttal. Nem szabad elfeledni, hogy Montella együttese még mindig az El indulásért harcol. Kötelezőnek kellene lennie a győzelemnek.
A játéknap végén jön a forduló abszolút rangadója, ahol az a Lazio lép pályára, aki elvesztette a hét közepén a Coppa Italiát. Igaz az ellen az Inter ellen játszanak, akik az elmúlt egy hónapban mindössze egy pontot szereztek. Ergo egyik csapat sem a legjobb formájában van éppen. Mindenesetre a Nerazzurrinak még van esélye elérni az El-t, így lenne miért küzdeni.
Hétfő:
20:45 Pescara – Palermo
Két, már tuti kieső csapat játszik egymás ellen. Igazán tétje nincs egyáltalán. Ergo talán láthatunk egy felszabadult focit a játékosoktól. Másban én nem bízom.
A Serie A tabella a 37. forduló előtt:
Szerző: Borbély Szabolcs
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…