Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Nem sokáig vártak Gyirmóton Urbányi István utódjának kinevezésével. Miután a csapat kiesett Urbányi bejelentette, hogy az idény végén távozik, hiszen visszaköltözik az USA-ba. A mai napon már meg is nevezték utódját a felvidéki Molnár László személyében.
Játékosként korábban a Nitra, a Zilina, az Inter Brastislava, a Slovan Bratislava és az 1 FC Kosice játékosa volt. 1999-ben vonult vissza, és egyből a Kassa vezetőedzője lett. Molnár László edzői pályafutása alatt számtalan szlovák csapatot irányított, de 2002 őszén a magyar bajnokságba is belekóstolt miután Újpesten vállalt munkát.
Molnár 1+1 éves szerződést kötött a Gyirmóttal, ahol a cél nem lehet más, mint az azonnali visszajutás.
Endrődi Dávid
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…