A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A Tuttosport információi szerint a következő szezontól menedzsernek állhat Enzo Maresca, aki labdarúgó pályafutása során többek között olyan csapatokban rúghatta a bőrt, mint a Juventus vagy a Sevilla. Nos, a nemrég visszavonult olasz úriember a Serie B-ben szereplő Ascoli irányítását veheti át a 2017/2018-as idénytől…
A jelenleg a csapat élén dolgozó Alfredo Aglietti jövője továbbra is tisztázatlan, s amennyiben a 46 esztendős szakember úgy dönt, hogy távozik az Ascoli csapatától, akkor abban az esetben Enzo Maresca veheti át a helyét, legalábbis az olasz napilap értesülései szerint.
Enzo Maresca futballista karrierje 1998-ban, a West Bromwich Albion színeiben vette kezdetét. Az angol együttesnél 1,5 esztendőt húzott le. Innen került 2000 januárjában a Juventushoz. A “zebrák” kétszer is kölcsönadták, először a Piacenza Calcio csapatának, majd a Bolognának. A torinói alakulatnál a 2001/2002-es és a 2003/2004-es idényben számított teljes értékű tagnak, de alapemberré nem igazán tudott válni. Maresca 2004-ben a Fiorentinához került, innen egy év után távozott is. A 2005-ös nyári transzfer időszak folyamán a Sevillához írhatott alá. Pályafutása legszebb éveit kétségtelenül az andalúziai gárdánál töltötte el, a négy év alatt nyert többek között két UEFA-kupát illetve egy alkalommal Spanyol Kupát is. Később játszhatott még az Olympiacos-ban, a Palermóban, a Sampdoriában és a Málagában is. Utolsó állomáshelye a Hellas Verona lett végül.
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…
Jelenleg pedig éppen ő hordja az ötös számot a hátán…