Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Eleddig nem verték nagydobra Újpesten, de kapusedző váltásra került sor a nyáron, Pálinkás András helyére Rabóczki Balázs került. Ha minden igaz a napokban bejelentik egy új hálóőr érkezését is, mégpedig a “futballmagyar” Filip Pajovicot, aki korábban a Videotonnál és a Puskás Akadémiánál rendszerint a kispadon ült.
Korábbi Videoton kapus lesz a megoldás Újpesten? (vidi.hu)
Pajovic 2011 nyarától 2016 nyaráig tartozott a Videoton keretéhez, mely idő alatt kétszer kölcsönadták az Puskás Akadémiának. 5 év alatt 7 NB I-es meccsen állt a gólvonalon. Tavaly nyáron lejárt a szerződése, s hazatért a Cukaricki kapusa lett, ahol összesen hat alkalommal védhetett a bajnokságban…
A középpályára is érkezhet erősítés, mégpedig a újabb magyar a Bundesliga 2-ből. Nagy Dániel Újpesten nevelkedett, majd innen vitte el a Hamburg 2007-ben. 2012 nyaráig tartozott a kikötővárosiak keretéhez, innen az Osnabrück szerződtette. Két évvel később hazatért, s a Ferencváros középpályása lett. Kezdetben még szóhoz jutott, de igazán nem tudta tolni a Fradi szekerét, háttérbe szorult, az egy év alatt 11 bajnokin 381 perc jutott neki… 2015 nyarán visszatért Németországba s a Würzburger Kickers focistája lett. A Bundesliga 3-ból feljutott a másodosztályba, ahol az előző idényben 13 alkalommal jutott szóhoz. Idény végén a csapata kiesett, neki pedig lejár a szerződése és nem marad. Újpesti hírforrásunk szerint jó esélye van arra, hogy a lila-fehéreknél játszik a következő évben.
Egyre többen érkeznek az újpestiekhez, ezért most már távozókra is lehet számítani. Tegnap Balogh Balázs és Jonathan Heris a Puskás Akadémiához került. Újpesti forrásaink szerint Nemanja Andrics, Mihailo Perovics és Kylian Hazard sem marad a IV.kerületben. Mellettük minden bizonnyal távozik Lázok János, Nagy Gábor is. A felsoroltak közül Andrics volt meghatározó játékosa a liláknak, de Perovicsban pedig több lehetőség is van. A tehetséges montenegrói csatár elképzelhető, hogy az NB I-en belül vált klubot.
Endrődi Dávid
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..