Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Olivier Giroud az Arsenal csatára a nyár folyamán már jelezte, hogy többet szeretne magának mint epizódszerep, főleg úgy, hogy a jövő nyári Vb-n mindenképpen ott akar lenni a francia nemzeti csapattal.
Emiatt a csatárt már több csapattal is szóba hozták, ugyanis a hírek szerint nem áll tőle távol a távozási szándék sem, főleg annak fényében, hogy Arsene Wenger és a stábja élénken érdeklődik a Ligue 1 egyik gólfelelőséért Alexandr Lacazettért. Az ő érkezése még hátrébb szorítaná a csatár ranglistán Giroudot.
Wenger azonban beszélt a csatárral, akit a hírek szerint nem kellett győzködni a maradásáról:
“Ez egy frusztráló szezon volt a számára, mivel sokat nem tudott játszani. Amikor játszott, akkor se volt borítékolható, hogy a következő meccsen is szerepet kap.”
“Olyan kvalitásai vannak, melyre szüksége van ennek a csapatnak.” – zárta Wenger rövidre azt a kérdést, hogy megtartják-e a franciát.
Giroud legnagyobb kérője a West Ham lenne, valamint szülőhazájából a Marseille.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…