A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Napokon belül bejelentheti harmadik nyári szerzeményét a londoni alakulat? A Sky Sports információi szerint orvosira érkezik az Antonio Conte által irányított Chelsea együtteséhez a Ligue 1-ben szereplő AS Monaco ifjú védekező középpályása, Tiemoue Bakayoko…
A hírek szerint 35-40 millió font közötti összeg ellenében válhat csapatot Tiemoue Bakayoko. A Monaco labdarúgóját az elmúlt hetekben, sőt talán hónapokban nem először hozták szóba a Chelsea-vel. Sokszor már-már úgy tűnt, hogy hamarosan aláírja szerződését a londoni gárdával, aztán végül egyszer sem történt hivatalos bejelentés.
Tiemoue Bakayoko 2014 nyara óta tartozik az AS Monaco kötelékébe. A hercegségiek színeiben ezidáig minden frontot egybe véve 92 mérkőzésen jutott szóhoz, melyek során 5 alkalommal volt eredményes. Többek között neki is komoly szerepe volt abban, hogy a 2016/2017-es kiírás folyamán a Monaco lett a Ligue 1 bajnoka…
Németh Boldizsár
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…