Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Az olasz bajnokságban szereplő milánói Internazionale csapata hivatalosan is bejelentette, hogy riválisuktól, a Fiorentinától leigazolták a spanyol középpályást, Borja Valerót.
Forrás: vozperica.com
Az Inter hivatalosan is bejelentette, hogy megvették az egyszeres spanyol válogatott Borja Valerót. Az átigazolási összeg 5.5 millió euró volt, és egy három éves szerződést írt alá a milánói csapatnál. A Fiorentina mezében összesen 165 bajnoki mérkőzésen szerepelt, és ezalatt 16 gól szerzett.
Valero a Real Madrid nevelőegyesületében kezdte a pályafutását, majd a Mallorca csapatának adták el. Egy évvel ezután már a West Brom játékosa volt, igaz a Premier League-ben soha nem szerepelt, mivel először rögtön visszakerült a Mallorcához, majd a Villarrealnál játszott 2 évig. A West Brom 2012-ben adta el a Fiorentinának, ahol ezidáig is futballozott.
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…