Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Lassan nyakunkon az új szezon rajtja, mely hamarosan a honi és az Európai Szuperkupa-mérkőzéssel kezdetét is veszi. Utóbbiban a BL-győztes Real Madrid mellett az Európa-ligában élen záró Manchester United lesz az érdekelt, melynek védőspecialistája a Villarrealtól egy esztendeje szerződtetett elefántcsontparti Eric Bailly nélkül vívta meg a finálét. Ennek oka egy kiállítás, melyet most újra elővettek az UEFA fegyelmi bizottságánál, és súlyosbították.
A 23 esztendős labdarúgó kőkemény, helyenként túlzottan agresszív viselkedésével már nem először sújtja aktuális csapatát. Eddigi rövid, ám tartalmas pályafutása alatt már most sikerült összeszednie 5 kiállítást, melyből egy, a legutóbbi volt egyből piros. Énekes adat, hogy 20 Európa-liga meccsen 3 alkalommal is idő előtt fejezte be az adott meccset, United játékosként pedig tavaly előbb a francia St.Etienne ellen mehetett előbb zuhanyozni, majd az elődöntőben a Celta Vigo ellen gurult el szó szerint a gyógyszere, melyet akkor a szövetség egy meccses, a döntőre szóló eltiltással díjazott.
Az ügyet azonban elővették, s “másodfokon” súlyosbították az ítéletet, avagy Bailly a döntés értelmében további két meccses eltiltást kapott, melynek tükrében lemarad az augusztus 9-én Szkopjében esedékes Európai Szuperkupa-mérkőzés, melyet a United a Real Madrid ellen vív. Továbbá José Mourinho a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában sem számolhat játékosával.
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…