Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk a Crystal Palace szeretné megszerezni az Arsenal mellőzött belső védőjét Calum Chamberst és a napokban újabb ajánlatot tehetnek a bekkért.
A tárgyalások továbbra is folynak a 22 éves korosztályos angol válogatott univerzális védőért. Az Arsenal a hírek szerint 20 millió fontot szeretne látni a játékosért, ám egyelőre még csak egy 16 millió fontos hivatalos ajánlat futott be a Crystal Palacetól.
Chamberst a tavalyi szezont kölcsönben a Middlesbroughnál töltötte és csapata egyik legjobbja volt, ám úgy tűnik Arsene Wenger továbbra sem számít a játékosra.
A védő még 2014 nyarán érkezett az Arsenalhoz a Southampton csapatától, ám ahogy fentebb említettük nem tudta magát beverekedni az “Ágyúsok” rotációjába, így érthető a távozási szándék mindkét részről.
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…