Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
José Mourinho a mérkőzés után nemtetszését fejezte ki, mivel véleménye szerint az első találat nem szabályos körülmények között született meg.
Másképpen alakulhatott volna a tegnap esti összecsapás a Real Madrid és a Manchester United között, abban az esetben, ha a partjelző úgy tesz, ahogy azt a mérkőzés után José Mourinho elmondta, és az első Real gólt les miatt érvényteleníti.
Mourinho a BT Sportnak adott interjújában beszélt arról, hogy az egy gólos vereség ugyan fájó, de az első találat az, ami miatt mérges a partjelzőre. Másképpen alakulhatott volna az eredmény abban az esetben, ha a partjelző észleli a lest, és érvényteleníti a Real első találatát.
Ronaldo beállásával teljesen megváltozott a játék képe, mivel Mourinho szerint a bírók úgy fújták a sípjukat, hogy az a portugál klasszisnak kedvező legyen. Szerinte, ha Ronaldo szabadrúgást akart magának kiharcolni, akkor rögtön harsant is a bíró sípja.
https://www.youtube.com/watch?v=JQC_2K31o_s
kép: o-posts
Nagy Gábor
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!
Nagy az érdeklődés…
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…