A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A sérülés miatt az elmúlt idény nem úgy alakult Gareth Bale számára, ahogyan azt a walesi előzetesen eltervezte. A Real Madrid edzője, Zinedine Zidane azonban biztos benne, hogy a kihagyás után Bale újult erővel vághat neki a 2017/18-as kiírásnak, és elképesztően jó idényt zárhat.
Hamar feledésbe fog merülni a 2016/17-es versenykiírás Gareth Bale számára, mivel a walesinek több mint négy hónapot kellett kihagynia sérülés miatt, így esélye sem volt arra, hogy maradandót alkosson a Királyi Gárdánál.
A felkészülés az új bajnoki évadra már jobban sikerült a walesinek, és szerepet vállalt a Real Madrid Európai Szuperkupa győzelmében a Manchester United ellen. A walesi kezdőként léphetett a pályára, és 74 percet kapott a mérkőzésen, majd Asensio váltotta őt. Bale gólpasszából született meg a Királyi Gárda második találta, amit végül Isco értékesített.
A szezonnyitóra ma este 10 órakor kerül sor a Deportivo La Coruna ellen. Zidane a mérkőzés előtt sajtótájékoztatón elmondta, hogy Bale felkészülése remekül sikerült, és ez a legfontosabb dolog jelenleg. A múlt szezonban kevés lehetősége volt bizonyítani, mivel több, mint négy hónapot kellett kihagynia sérülés miatt. Ez már a múlté, és Zidane reméli, hogy ez a szezon mind Bale, mind a Real Madrid számára meghatározó lesz.
kép: stretford
Nagy Gábor
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…