A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Szenzációs igazolás is lehetne, ha a felnőtt csapathoz történt volna. A nyár elején már sejteni lehetett, hogy Kylian Hazard elhagyja a lila-fehéreket, hiszen az edzőmeccseken pályára sem lépett. Hírek nem érkeztek felőle, csak annyi, hogy minden bizonnyal távozik. A mai napon pedig bejelentették, hogy követi bátyját az angol bajnok Chelsea csapatához, ahol a 2016/2017-től induló Premier League 2-ben szereplő utánpótlás csapatban fog szerepelni.
Kylian Hazard távozott Újpestről (ujpestfc.hu)
Eden Hazard 22 éves öccse támadó középpályás, profi labdarúgó karrierjét hazájában, Belgiumban kezdte a White Star Brüsszelnél, majd innen a Zulte-Waregembe igazolt. 2015 nyarán érkezett meg a Megyeri útra, ahol 42-szer öltötte magára a lila-fehér mezt. Az előző évben több meccset ki kellett hagynia sérülés miatt, így nagy űrt nem hagy maga után Újpesten.
Endrődi Dávid
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…