Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Spanyol Labdarúgóliga (LFP) elnöke, Javier Tebas bejelentette, hogy mikor rendezik meg a spanyol bajnokság első El Clasicóját, amire nem igazán szokványosa időben kerül majd sor.
Forrás: AS
A La Liga első El Clasicóját december 23-én 13 órakor rendezik meg. A spanyol bajnoki menetrend sorsolása értelmében december 20-án vagy 21-én játszották volna le a “Klasszikust”, ám a Real Madridnak december 6 és 16 között a Klubvilágbajnokságon van jelenése az Egyesült Arab Emírségekben, ezért elhalasztották néhány nappal mérkőzést.
Nem ez lesz viszont a szezon első El Clasicója, hiszen a két gigász már találkozott egymással a spanyol Szuperkupa két mérkőzésén, akkor a Real Madrid kerekedett felül. Jelenleg három forduló ment le a 2017/18-as szezonból, és a Barcelona eddig 100%-os, viszont a Real Madrid csak egy mérkőzést tudott megnyerni a háromból.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…