Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Észak-Korea hallatán a futball nem az első dolog (főleg napjainkban), ami az emberek eszébe jut. Az olasz másodosztályban viszont van egy játékos, aki mindent megtesz, hogy ez a trend változzon kicsit.
Han Kwang-Song a Cagliari szerelésében (forrás: gazzetta.it)
Han Kwang-Song 1998. szeptember 11-én született Észak-Korea fővárosában, Phenjanban. A Cagliari tulajdonában lévő játékos jelenleg kölcsönben a Perugia gárdáját erősíti.
Érdemes azonban pár évet visszaugranunk az időben, hogy a játékos Olaszországba való kerülését megismerhessük. 2014-ben néhány olasz politikus látogatást tett az ázsiai országba (ahol a kiszivárgott hírek szerint óriási hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-képzésre – a szerk.) és a delegációnak tagja volt egy – a perugiai ISM labdarúgó akadémiával is kapcsolatban álló – szakember. Egy gyors megállapodásnak köszönhetően a következő évben néhány tehetséges észak-koreai játékosnak lehetősége nyílt Olaszországba látogatnia és a helyi futballkultúrával megismerkednie. A FIFA szabályzatát betartva azonban csak edzéseken, taktikai képzéseken és nyelvleckéken vehettek részt.
Ketten különösen kitűntek a többiek közül, Choe Song-Hyok és Han Kwang-Song. Mindkettőjüket a Fiorentina szemelte ki magának, azonban csak az előbbi kapott szerződést, utóbbi iránt viszont a Liverpool, az Ajax és a Manchester City is érdeklődött. A veretes névsor ellenére Han Kwang-Song, amint betöltötte 18. életévét, az Olaszországban való maradás mellett döntött. A Cagliari együttese szerződtette idén márciusban és olyan jó benyomást tett Massimo Rastelli vezetőedzőre, hogy egyből az első csapat keretében találta magát. Áprilisban minden idők első észak-koreai labdarúgójaként bemutatkozott a Serie A-ban, a következő fordulóban pedig az első gólját is megszerezte a Torino elleni 3-2-es vereség alkalmával.
Leigazolása még az olasz parlamentben is vizsgálat alá került, a legfőbb indokként az szerepelt, hogy az észak-koreai állam a külföldön dolgozók fizetésének kb. 70%-át lefölözi, ez a rezsim egyik fő valutabevételi forrása. Az illetékesek azonban semmiféle törvényellenességet nem derítettek ki a vizsgálat során.
A nyáron aztán a Cagliari kölcsönadta a másodosztályú Perugianak, ahol első bajnokiján egyből mesterhármast szerzett az Entella otthonában. Jelenleg 5 találattal a csapat gólkirálya és ha tartja remek formáját, jövőre alighanem ismét a Serie A-ban találkozhatunk vele.
A játékos mesterhármasa az Entella ellen:
(zp)
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…