Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a horvát játékosról elterjedt, hogy a Napoli elleni BL mérkőzés után pozitív doppingmintát produkált, majd az azt követi ukrán bajnokit ki is hagyta.
(forrás: skysports.com)
Ehhez képest a Sahtar hivatalos oldalán olvasható közleményből az derül ki, hogy a védő március 22-én bukott meg egy ellenőrzésen. A következőkben az érintett nyilatkozata olvasható: „Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy soha nem éltem tiltott szerekkel, és életem során soha nem is próbáltam meg előnyre szert tenni sportszerűtlen eszközökkel. Egyelőre a módját keresem, hogyan lehetne kideríteni, hogy hogy került tiltott anyag a szervezetembe. Ezért is döntöttem úgy, hogy amíg ez ki nem derül, csak a saját védelmemre koncentrálok és nem lépek pályára mérkőzésen, elkerülve azt, hogy a csapattársaimat megzavarja ez az ügy. Csak és kizárólag a saját nevem és jóhírem tisztázása a célom, és az, hogy ismét csak bebizonyítsam: amit pályafutásom alatt elértem az csak is a kemény munka, a tisztesség és a fegyelem eredménye, amikre még édesapám tanított meg. Mindekit biztosíthatok azonban arról, hogy visszatérek még a futballpályára” – zárta mondandóját a Sahtar 35 éves csapatkapitánya.
(zp)
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…