Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Fantasztikus és nem utolsó sorban rendkívül fontos győzelmet aratott tegnap este a Manchester City együttese a Napoli elleni csoportrangadón. Az angol együttes 2-1-es sikerét követően természetesen a hivatalos sajtótájékoztatón is megszólaltatták a mestereket.
A nápolyiak elleni sikert követően Pep Guardiola egy kissé meglepőt nyilatkozott, lévén a katalán szakember eddig nem igazán szólt bele a politikai játszmák alakulásába. Eddig. Ugye, mint ismert a spanyol Alkotmánybíróság illegálisnak minősítette a Katalóniában megtartott, elszakadásról szóló választást, ám a katalánok ennek ellenére mégis megtartották azt. A hatóságok természetesen igyekeztek közbe lépni, több utcai zavargás során többeket bebörtönöztek a rend fenntartása érdekében. Továbbá a szeparatista mozgalom két neves alakját, azaz Jordi Cuixart és Jordi Sahnchezt is letartóztatták. A két úriembert azóta is vizsgálati fogságban tartják, miközben a határozat alapján még óvadék ellenében sem szabadulhatnak egyelőre.
Tegnap napközben is több ezren tüntettek Cuixart és Sanchez szabadon bocsátásáért. Az ő irántuk érzett rokonszenv miatt is nyilatkozta valószínűleg az alábbiakat Guardiola:
„Ezt a győzelmet nekik ajánlom. Katalóniában döntöttünk, hogy a nemzetiség fontosabb, mint bármi más, és reméljük hamarosan szabadok lesznek.” – nyilatkozta a győztes Manchester City menedzsere. Guardiola még játékos korában is aktívan szorgalmazta a katalán önállóságot, és részt is vett különböző felhívó akciókban.
Balogh József
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”