Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
A Serie A 9. fordulójának nagy kérdése volt, hogy a Milan együttese megtöri-e három mérkőzés óta tartó veretlenésgi sorozatát, a piros-feketék ellenfele a szintén gyatra formában lévő Genoa volt.
Kessié és Bertolacci csatáját Taarabt figyeli a háttérben (forrás: twiter.com/Milan)
1. félidő: A mérkőzést természetesen a hazaiak kezdték nagyobb intenzitással, az első helyzet Borini előtt adódott, de Perin kapus hárítani tudott. A félidő előrehaladtával a Genoa is aktivizálta magát, gólt azonban egyik csapatnak sem sikerült szereznie, egyedül Leonardo Bonucci kiállítása érdemel említést, amivel rendkívül nehéz helyzetbe hozta amúgy sem szárnayló csapatát. A Milan csapatkapitánya Aleandro Rosit könyökölte le, a videóbíró segítségével Giacomelli játékvezető teljesen jogosan mutatta fel a piros lapot.
2. félidő: A második játékrész első veszélyesebb helyzete a korábbi Milan játékos, Andrea Bertolacci előtt adódott, a támadó szép mozdulattal tekert éppen csak a kapu mellé. A hazaiak Kessié révén veszélyeztettek, a középpályás saját büntetőterületéről megindulva vezette végig a labdát a pályán, lövése azonban célt tévesztett. Ezután előbb Kalinic, majd Borini előtt adódott esély a gólszerzésre, de egyikük sem élt a lehetőséggel. A 65 percen keresztül emberhátrányban szereplő Milannak végül nem sikerült megszereznie a három pontot, a Genoa pedig alighanem így is boldog az általuk szerzett eggyel. Nagy kérdés, hogy a Milan vezetősége hogyan értékeli az összecsapást, de Vincenzo Montella alatt érezhetően egyre jobban inog a kispad…
Milan – Genoa 0-0
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza, Milánó. Vezette: Giacomelli
Gólszerzők:
Sárga lapok: – ill. Zukanovic (40.), Taarabt (61.)
Kiállítva: Bonucci (25.)
Milan: Donnarumma – Zapata, Bonucci, Rodríguez – Borini, Kessié, Biglia, Bonaventura (Calabria 67.) – Suso, Calhanoglu (Romagnoli 26.) – Kalinic (Cutrone 84.). Vezetőedző: Vincenzo Montella
Genoa: Perin – Izzo, Rossettini, Zukanovic – Rosi (Lazovic 52.), Veloso, Bertolacci, Laxalt – Rigoni (Ricci 77.), Taarabt – Galabinov (Lapadula 52.). Vezetőedző: Ivan Juric
* * *
Inglese és Cacciatore öröme (forrás: tuttosport.it)
Parázs összecsapással kezdődött a vasárnapi játéknap a Serie A 9. fordulójában, hiszen a veronai derbi került megrendezésre, mindössze kilencedik alkalommal az első osztályban. A hatalmas esőben megrendezett mérkőzés óriási küzdelmet és helyenként remek játékot hozott. Daniele Verde gyors vezető góljára Roberto Inglese egy duplával válaszolt, emellett a Hellas még emberhátrányba is került Zuculini kiállítása után. Ekkor Giampaolo Pazzini “szokásos’ büntetőjével még sikerült visszakapaszkodniuk, de a csereként beálló, rutinos Sergio Pellissier góljára már nem volt válasz, a Chievo összességében megérdemelt győzelmet aratott.
Chievo Verona – Hellas Verona 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Inglese (23., 30., a másodikat 11-esből), Pellissier (73.) ill. Verde (6.), Pazzini (55., 11-esből)
Kiállítva: – ill. Zuculini (40.)
* * *
Cornelius lendíti lövésre a lábát (forrás: lapresse.it)
Az Európa-ligában parádézó Atalanta és a Nagy Ádámot továbbra is a kispadon jegelő Bologna összecsapása az első félidőben nem hozott túl sok izgalmat, udvarias megfogalmazásban nagy taktikai csata folyt a pályán. A folytatásban élénkült kicsit a játék, egy szép Freuler-Cornelius összjáték után a hazaiak pedig a vezetést is meszerezték, és mint utólag kiderült ez egyben három pontott jelentett a bergamóiaknak,
Atalanta – Bologna 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Cornelius (71.)
Kiállítva: – ill. González (80.)
(zp)
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”