A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Lilian Thuram véleménye szerint, nem a rasszizmus már a legnagyobb probléma a labdarúgásban, elmondása szerint az már javarészt száműzve lett a világ legnépszerűbb sportjából.
Ezen a héten ismét téma Olaszországban, a rasszizmus ügye. Természetesen ismét egy sztár játékost, Mario Balotellit találták meg, most éppen az AS Roma ultrái(?), akik huhogással, illetve majomszerű hangokkal inzultálták a színes bőrű Milan csatárt. Thuram szerint a problémát meg lehet oldani, ő ennek megoldására már korábban egy saját alapítványt indított.
„Véleményem szerint nem a rasszizmus a legnagyobb probléma Olaszországban. Éltem ott, sok barátom van még most is Pármában, és Torinóban. Én nem aggódnék, az ilyen maroknyi szélsőséges miatt a stadionokban. A rasszizmus nem egy gyógyíthatatlan betegség, én más dolgok miatt aggódok. Franciaországban jó az oktatás, előbb-utóbb meg lesz a saját Barack Obamank.” –szólt az optimizmus, a korábbi 142-szeres gall válogatott klasszisból.
Egy kis komolysági kitérő: érdekesek Thuram azon szavai, hogy egyszer még fekete elnöke is lehet Franciaországnak, mikor a mostani kormány sikertelensége miatt, a szélsőjobboldal csak egyre erősödik. De annyit valljunk be: valóban hiba lenne figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egy egész stadionnyi szurkolót tegyenek felelőssé, az egykori sztár által emlegetett „maroknyi szélsőséges miatt”. Persze, mi ezt magyarok tudjak csak igazán, hiszen nem is olyan régen egy válogatott meccsünket is zártkapuk mellett voltunk kénytelenek megrendezni, néhányak helytelen viselkedése miatt, máskérdés, hogy az ítélet mennyire volt arányos, illetve példateremtő. Utóbbi aligha, ugyanis a román szövetség csak 20 ezer frankos büntetést kapott, szurkolók zászlógyalázásáért…
Balogh József
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert