Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szűk győzelmet aratott a Manchester United – videóval

A Premier League, vagyis az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának egyik tegnap esti meccsén a Manchester United a Bournemouth csapatát látta vendégül. A Mourinho irányította vörösök hozták a kötelezőt az Old Traffordon a hétvégi derbit követő sima vereség után. Lukaku döntött – a belga támadó 4 meccs után először volt eredményes!

IMG_20171214_025002Lukaku viszonylag korai fejesgólja végül mindent eldöntő találatnak bizonyult a Manchester United – Bournemouth angol bajnokin (forrás: twitter.com/premierleague)

Három nappal a manchesteri derbi elvesztését követően újfent hazai környezetben lépett pályára a Manchester United a Premier hétközi, 17. fordulójában. Mourinho gárdája tegnap este a Bournemouth csapatát fogadta.

A találkozó első komoly lehetőséget a vendégek előtt adódott a 21. percben. Ekkor de Gea nagy védésére volt szükség, hiszen Daniels küldte rá jól kapura a labdát, miután átjutott a védelmen. Ezután villant Gosling is a következő percben, de Gea pedig ököllel ütötte ki a labdát. Pár perccel később viszont a hazaiak az első nagy lehetőségüket gólra váltottak! A túloldalon a 25. percben Mata labdáját közelről fejelte be Lukaku! A belga támadó négy mérkőzést követően tudott újból eredményes lenni (1-0)!

IMG_20171214_025005Lukakut négy meccs után ünnepelhették gólszerzése miatt újból a társai! (forrás: twitter.com/premierleague)

A Bournemouth ennek ellenére nem adta fel, s a 31. minutumban kis híján egalizáltak a vendégek, de Stanislas tizenhatosról leadott lövését is nagy védés követte de Gea részéről. A hazai hálóőrnek volt dolga a szünetig bőven, az ő védése zárta lényegében az első félidőt is. A szünet előtti hosszabbítás második percében Fraser tizenhatosról leadott löketét kellett hárítani a spanyol kapuvédőnek. Az első félidő így is a United sikerét hozta, pedig mutatott játék alapján sokkal jobb volt a Bournemouth.

A fordulást követően negyedóra elteltével növelt volna előnyét a hazai gárda, ám Martial lövése fölé szállt. A 73. percben még közelebb járt ehhez a manchesteri klub, ám Rashford lökete a keresztlécen csattant! Defoe a meccs utolsó harmadában szerepet kapott, így a Bournemouth egyik legjobbja igyekezett is élni a lehetőséggel. Az angol támadó a 82. minutumban lőtte kapura a labdát, ám de Gea ismét résen volt, ezúttal is sokat köszönhet neki a United! A hosszabbítás végén épphogy elmaradt a pontszerzés a vendégektől, ugyanis Fraser tizenhatosról leadott löketét is hárította a hispán kapus, ezzel pedig eldőlt, hogy a Manchester United 1-0-ra győzött. A hazaiak csupán kétszer találtak el a Bournemouth kapuját a meccsen, míg a vendégek a vörösök kapusát hét alkalommal vették célba, de egyszer sem jártak sikerrel a remeklő de Gea miatt. Ha a spanyol nem lett volna ezúttal sem csúcsformában, alighanem akár ki is kaphatott volna a manchesteri együttes.

Győzelme ellenére másodikként pontszámban így is jócskán lemarad bajnoki győzelemre esélyes városi riválisától a United, ugyanis a Manchester City 11 ponttal előzi Mourinho alakulatát. Két londoni klub, a Chelsea és a Tottenham követi a második helyezettet, míg a Liverpool jelenleg az ötödik. Az Arsenal botlott a hétközi fordulóban a West Ham ellen, így az Ágyúsok a Burnley is előzi!

Premier League, 17. forduló
Manchester United – Bournemouth • 1-0 (1-0)
Helyszín: Old Trafford, Manchester – 74.798 néző. Vezette: Graham Scott
Gólszerzők: Lukaku (25.), ill.
Sárga lapok: Lukaku (43.), ill. Gosling (28.), Arter (64.)
Kiállítás:

Manchester United: de Gea – Valencia, Smalling, Jones, Shaw (Ashley Young, 83.) – McTominay, Matic – Mata, Lingard (Herrera, 71.), Martial (Rashford, 66.) – Lukaku. Vezetőedző: José Mourinho

Bournemouth: Begovic – Smith, Francis, Ake, Daniels – Stanislas (Afobe, 71.), Gosling (Cook, 77.), Arter, Fraser – King – Wilson (Defoe, 71.). Vezetőedző: Eddie Howe


A Premier League 17. fordulójának eredményei
Burnley – Stoke City • 1-0 (0-0)
Crystal Palace – Watford • 2-1 (0-1)
Huddersfield – Chelsea • 1-3 (0-2)
Newcastle United – Everton • 0-1 (0-1)
Southampton – Leicester City • 1-4 (0-3)
Swansea City – Manchester City • 0-4 (0-2)
Liverpool – West Bromwich Albion • 0-0
Manchester United – Bournemouth • 1-0 (1-0)
Tottenham Hotspur – Brighton & Hove Albion • 2-0 (1-0)
West Ham United – Arsenal • 0-0

A bajnokság állása

IMG_20171214_024543


A hétvégi, 18. forduló programja a Premier League-ben

December 16., szombat
13:30 • Leicester City – Crystal Palace • ÉLŐ – SPÍLER TV
16:00 • Arsenal – Newcastle United
16:00 • Brighton & Hove Albion – Burnley
16:00 • Chelsea – Southampton • ÉLŐ – SPÍLER TV
16:00 • Stoke City – West Ham United
16:00 • Watford – Huddersfield
18:30 • Manchester City – Tottenham Hotspur • ÉLŐ – SPÍLER TV

December 17., vasárnap
15:15 • West Bromwich Albion – Manchester United • ÉLŐ – SPÍLER TV
17:30 • Bournemouth – Liverpool • ÉLŐ – SPÍLER TV

Nagy Dávid