Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Légióssors: Krakkó nyújthat mentőövet a válogatott szélsőnek

Mint beszámoltunk róla, Gyurcsó Ádám körön kívülre került a Pogonnál, így akár már januárban távozhat. Ugyanakkor országot nem, klubot viszont válthat a válogatott szélsőnk.

ünnep

Joan Carrillo (középen) és Gyurcsó Ádám ismét együtt dolgozhat. – fotó: feol.hu

Lengyel lapértesülések szerint a Wisla Kraków frissen kinevezett Joan Carrillo szívesen látná a Pogon Szczecinnél parkolópályára tett Gyurcsó Ádámot. A gol24.pl számolt be a várhat átigazolásról, hozzátéve, hogy aligha távozhat ingyen a Videoton korábbi labdarúgója, lévén még másfél évig él szerződése a Sczcecinnel. A magyar együttessel bajnok játékos ugyanakkor bízik benne, hogy sikerül megfelelő feltételekkel szerződést bontania, hiszen így ingyen szerezheti meg a krakkói együttes, amelyben nemrégiben Guzmics Richárd személyében már futballozott magyar játékos.

Gyurcsó a Pogonban idén 18 meccsen kapott szerepet, s két gól mellett két gólpasszal jelentkezett, ami jócskán elmarad a remélttől. Ráadásul míg a Pogon sereghajtó az Ekstraklassa idei kiírásában, addig a Wisla nyolcadik, még felsőházi rájátszást érő helyen áll.

~GS~