Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Hivatalosan 2018. január 1-én nyitotta meg kapuit a téli átigazolási piac. A csapatoknak lehetősége van pótolni sérült kulcsembereiket, illetve a szereplés és a célok alakulásával kozmetikázni a kereten. Nagyon fontos, hogy a nyáron lejáró szerződésű labdarúgóikat a klubjaik most még pénzzé tehetik, erre kiváló példa lehet Alexis Sanchez, vagy éppen Mesut Özil esete, de több sztárfocista is található ezen a listán. A téli időszak közel sem olyan mozgalmas, mint a nyári, de aggódni nem kell, sem pletykák, sem pedig hivatalos transzfereknek nem leszünk híján a következő hetekben. A Top 5 liga sztárcsapatai már most elköltöttek több mint 300 millió eurót, ám a klubok többsége még nem indult be, nem hozta tető alá a tervezett erősítéseket. Íme azok az átigazolások, melyek már hivatalosak, játékos és klub egyaránt szignózta az új szerződést, a közös kontraktust. ki, honnan, hova és mennyiért? Íme a válaszok…
Érkezők: Philippe Coutinho (Liverpool – 120+40 millió), Yerry Mina (Palmerias – 11,8 millió)
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: Diego Costa (Chelsea – 66 millió), Vitolo (Las Palmas – kölcsönből vissza)
Távozók: Lucoano Vietto (Valencia – kölcsönbe)
Érkezők: Guilherme Arana (Corinthians – 11 millió)
Távozók: Walter Montoya (Cruz Azul – 5,5 millió)
Érkezők: Lucoano Vietto (Atletico Madrid – kölcsönbe), Francis Coquelin (Arsenal – 14 millió)
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: Konstantinos Mavropanos (Giannina – 2,1 millió)
Távozók: Francis Coquelin (14 millió – Valencia)
Érkezők: Virgil van Dijk (Southampton – 78,8 millió euró)
Távozók: Philippe Coutinho (Barcelona – 120+40 millió)
Érkezők: Ross Barkley (Everton – 16,67 millió)
Távozók: Diego Costa (Atletico Madrid – 66 millió)
Érkezők: –
Távozók: Georges-Kevin N’Koudou (Burnley – kölcsönbe)
Érkezők: –
Távozók: Marko Pjaca (Schalke 04 – kölcsönbe)
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: Zinedine Machach (Toulouse – ingyen)
Távozók: –
Érkezők: Sandro Wagner (Hoffenheim – 13 millió)
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: Soualiho Meité (Bordeaux – kölcsön), Terence Kongolo (Huddersfield – kölcsönbe)
* Átigazolási listánk nem tartalmazza azokat a kölcsönszerződéseket, melyek nem különösebben befolyásolják a klubok életét, avagy olyan játékosokat akik kölcsönből jöttek vissza és újból kölcsönadták őket, vagy a klub kötelékébe tartoztak, de játékpercük alig-alig volt. Kivétel, ha egy mellőzött játékosnak azért neve van a piacon.
** A lista frissítve: 2018.01.012. (20:00)
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…