A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A francia bajnokságban listavezető Paris Saint-Germain együttese hivatalos közleményben tagadta azokat az értesüléseket, amelyek arról szólnak, hogy a gárda ifjú támadója, Kylian Mbappé kéthónapos kihagyásra kényszerülne csigolyasérülés miatt.
Mint ismert, Mbappé a hétvégi, végül elveszített Lyon elleni rangadón sérült meg. A francia válogatott játékos az OL kapusával, Anthony Lopes-zel ütközött szerencsétlenül, amely után természetesen azonnal le is kellett cserélni. És bizony komolyan aggódhattunk is az állapotáért.
Tegnap már olyan hírek láttak napvilágot, hogy Mbappénak csigolyatörése van, amely miatt minimum két hónapot kell kihagynia. Sőt, egyesek már azt jelezték előre, hogy akár a világbajnoki szereplésébe is kerülhet ez a súlyos sérülés.
Nos, talán mégsem ekkora a baj. Igaz, a PSG még nem közölte a pontos diagnózist, ugyanis még több vizsgálat vár Mbappéra a hét további részében. Bár alighanem még egy „egyszerű” gerincsérüléssel is számolhatunk úgy, hogy februárban pihenni fog a korábbi Monaco játékos.
A februári kihagyás pedig azt jelenti, hogy Mbappé kihagyja a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája párharc első felvonását.
Balogh József
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…