A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A spanyol bajnokság 24. fordulójában az Athletic Bilbao “lelépése” sem okozott gondot az Atlético Madridnak a Wanda Metropolitanoban.
Kevin Gameiro és Diego Costa egy-egy pontos lövéssel szállították a győzelmet a “matracosoknak”. Az első Atleti-gólra a 67. percig kellett várni, ám ez lényegében el is döntötte az érdemi kérdéseket!
A 90 perc során a Bilbaonak nem volt kaput eltaláló kísérlete, így talán semmi kétség nem fér ahhoz, hogy az Atleti megérdemelte-e a győzelmet.
A Simeone-csapat amellett hogy immáron 24-ik meccsén 9 gólt kapott a bajnokságban, ezeken a találkozókon immáron 22 alkalommal nem kapott gólt az első 45 percben – Félelmetes védekezési hatékonyság! Nem mellesleg Griezmannék hátránya “csupán” hét pont a Barca mögött…
Atlético Madrid – Athletic Bilbao 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Gameiro (67.), D. Costa (80.)
https://www.youtube.com/watch?v=LSfo6ybLQM8
Real Sociedad – Levante 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Prieto (10. -büntetőből), Juanmi (38.), Canales (55.)
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…