Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Rangadóra kerül sor Debrecenben a hétvégén, hiszen a Diósgyőr a Ferencvárost fogadja átmeneti otthonában.
Ugrai Roland (balra) sokat tehet azért, hogy korábbi klubja ellen sikerre vezesse a DVTK-t. – fotó: beol.hu
Máris itt az újabb feladat, amit meg kell oldania a miskolci együttesnek. Legutóbb a Paks otthonában nem sikerült, viszont a csapat vezetőedzője töretlenül hisz abban, hogy a Ferencváros ellen sikeres lesz a csapat. „A Ferencváros az első helyen áll, jó csapat egy jó edzővel, nagy szurkolótáborral. Szép feladat előtt állunk, amit remélem, hogy meg tudunk oldani. Fájó vereséget szenvedtünk múlt hétvégén ezért volt nagyon fontos, hogy a Magyar Kupában tovább tudtunk jutni. Ebből tudunk erőt meríteni – utalt az elmúlt három találkozóra Bódog Tamás a klub honlapján. A Vác ellen kettős győzelemmel lépett tovább a kupában a DVTK, míg a Pakstól 2-1-re kikapott. – Annak ellenére, hogy a Ferencváros a favorit, bízok abban, hogy a hazai pálya előnyét ki tudjuk majd használni és meg tudjuk nehezíteni az FTC dolgát. Mindenki ellen úgy lépünk pályára, hogy győzni akarunk! Ez most sincs másképp.”
Ez utóbbi gondolatokat alátámasztja, hogy a fővárosiak listavezetőként látogatnak a DVTK-hoz, illetve az is, hogy legutóbb 5-2-re nyertek a címvédő Honvéd ellen, viszont a miskolciak még állnak a Magyar Kupában, miközben a Ferencvárosnak csak a bajnokságra kell összpontosítania.
A másik oldalon tiszta fejről beszélt Thomas Doll, aki szerint a Honvéd ellen látott lendületet kell továbbvinnie csapatának. „Jó formában játszottunk az év első mérkőzésén, remélem, ezt a lendületet a DVTK ellen is tovább tudjuk vinni. Sosem könnyű a diósgyőriek ellen játszani, legutóbb, tavaly szeptemberben is csak a második félidőben tudtunk gólokat rúgni. Azt várom a csapattól, hogy mindenki tiszta fejjel, a lehető legnagyobb erőbedobással lépjen pályára, mert csak így lehet esélyünk a győzelemre.”
A találkozót Farkas Ádám vezeti majd szombat késő délután.
~GS~
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”