Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
Kedd este a Sevilla hatalmas meglepetésre Ben Yedder duplájának köszönhetően legyőzte a Manchester Unitedet idegenben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóján és továbbjutott. Most az egykori sportigazgatójuk osztotta meg gondolatait a pénteki sorsolás előtt.
Pár hete még úgy tűnt, ki sem látszanak a problémákból Sevillában. Monchi távozása óta volt pár rossz igazolásuk, valamint Berizzo a padon sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az érkező Montella azonban a kezdeti nehézségek ellenére nagyjából össze tudta kapni a csapatot és ha máshol nem is, legalább a kupasorozatokban eredményesen tudtak szerepelni. Épp ezért lebecsülni őket semmiképpen sem szabad – még akkor sem, ha az MU kiejtésében legalább annyira játszott szerepet Mourinho és csapata töketlensége, mint a spanyolok erőfeszítései.
Ettől függetlenül viszont a Sevilla papíron még így is talán a leggyengébb együttesnek tűnik a pénteki sorsolás előtt, bárki örülne, ha őket kaphatnák. Még az sincs kizárva, hogy egy régi ismerőssel sodorja őket össze a sors: a Shakhtar kiejtése után az AS Roma is ott van a legjobb nyolc között, így akár velük is összekerülhet a Sevilla. Ez főleg a már említett Monchi személye miatt lenne különleges.
Monchi jelenleg a Rómában dolgozik, ma pedig a Farkasok saját rádióadásában beszélt:
“Nehéz lenne megmondani, hogy ki a legjobb. Mind nehéz feladat. Nem gondolom, hogy a Chelsea megérdemelten szenvedett 3-0-ás vereséget tegnap, de a Barcelonának van egy ‘nem normális’ játékosa (Lionel Messi). Aztán ott a Real Madrid, a klub, amelyik rendszerint megnyer mindent; a Juventus, amely jó sorozatban van; a Manchester City, amely a legjobb jelenleg véleményem szerint; valamint a Bayern München, amely egy nagyon erős ellenféllel nézett szembe a Besiktas ellen és nyert 5-0-ra… De az azért jó jel, hogy a Roma is ott van aközött a nyolc csapat között, amely kvalifikálni tudta magát.”
Monchi szerint a többi csapat abban bízik, hogy vagy velük, vagy a Sevillával játszhatnak majd a negyeddöntőben. De ahogy ő is utalt rá, már az is hatalmas dolog, hogy eddig eljutottak.
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…