Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Kádárék búcsúztak – videóval

Hiába ért el kedvező eredményt Rómában a Dinamo Kijev, a visszavágón a Lazio két remekbe szabott góllal nyert, így az olaszok jutottak tovább.

kijev-lazio

Kedvező eredményt ért el Rómában a Dinamo Kijev, amely az egy héttel ezelőtti odavágón 2-2-t játszott, ám a visszavágó nem alakult fényesen az ukránoknak. Sokkal aktívabban kezdett a Lazio, ami már az elején helyzetecskékben megnyilvánult, a kijeviek jobbára csak pontrúgások után tudtak veszélyeztetni, mígnem a félidő derekán Lucas Leiva megszerezte a vezetést a világoskékeknek. Luis Alberto szögletét fejelte a hazaiak kapujába. Innentől kezdve még inkább sürgős volt a házigazdáknak, akik viszont hiába tettek meg mindent, a kapu elé elvétve sikerült odaérniük, ráadásul az első negyvenöt perc vége felé Immobile növelhette volna a rómaiak előnyét, de a válogatott támadó Boyko kezébe lőtt. Kényszerű cserét kellett közben végrehajtania Khatskevichnek, Kádár Tamás sérülése miatt a védelem átszervezésre szorult.

A második játékrészt is a Lazio kezdte nagyobb elánnal, Gaberron például egy eladott labdával törhetett kapura, de jócskán fölé bombázott. A kijeviek ugyan kisebb lehetőségekig eljutottak, ám minden eredmény nélkül, s aztán érvényesült a futball törvénye: a hajrára fordulva előbb Tsygankov, majd Derlis Gonzalez próbálkozott, hogy aztán de Vrij lezárja a párharcot. A holland bekk egy újabb szögletet követően növelte a „sasok” előnyét, és egyben tett pontot a nyitott kérdésekre. A Lazio folytathatja Európában, míg az ukránoknak marad a bajnokság.

Dinamo Kijev – Lazio 0-2 (0-1)
NSC Olympiysky Stadion, vezette: Manzano (spanyol)
Gólszerzők: ill. Leiva (23.), de Vrij (83.)
Sárga lapok: Moraes (55.), Shabanov (66.), Buyalskyy (90+3.) ill. Ramos Marchi (18.)
Kiállítva:ill.

Dinamo Kijev: Boyko – Kedziora, Burda, Kádár (Shabanov, 45.), Pivaric – Shepdev, Buyalskyy – Morozyuk (Derlis G., 57.), Moraes, Tsygankov – Besiedin (Mbokani, 70.). Vezetőedző: Aleksandr Khatskevich

Lazio: Strakosha – Ramos Marchi, de Vrij, Radu – Gabarron (Marusic, 72.), Parolo, Leiva, Alberto, Lulic (J. Lukaku, 69.) – Anderson, Immobile (Caicedo, 82.) Vezetőedző: Simone Inzaghi

 

https://www.youtube.com/watch?v=c002I4jFPE4

~GS~