Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Az NB I 23. fordulójában a listavezető Ferencváros nagyot küzdve, a mérkőzés felét emberhátrányban játszva verte 3-1-re a Puskás Akadémiát.
(Fotó: MTI)
A Fradi kezdett veszélyesebben, ám a találkozó első gólját a vendégek szerezték, Henty 18 méterről leadott lövése pattant meg Otigbán, becsapva Dibuszt. A 37. percben aztán még nehezebb helyzetbe került a bajnokaspiráns, Paintsil ugyanis kiállítatta magát. A ghánai három perccel azután rúgott oda Zsidainak, hogy kakaskodásért megkapta első sárga lapját. A 39. percben viszont mindezek ellenére egyenlített a Fradi: egy szöglet után Blazic fejelte tovább a labdát, melyet aztán Otigba vágott be 11 méterről – ez volt a válogatottba is behívott hátvéd első ferencvárosi gólja.
A második félidőben sem látszott, hogy a vendégek emberelőnyben futballoznak, a Fradi továbbra is ment előre, hiszen döntetlennel a Vidi vesztett pontok tekintetében beérte volna a Fradit (a székesfehérváriaknak van egy elmaradt meccse). A 80. percben aztán kiegyenlítődött a létszám, Henty-nek köszönhetően: a Puskás gólszerzője is néhány percen belül szedett össze két sárgát, a mindkettőt teljesen feleslegesen, Lovrencsics letalpalásáért, majd Dibusz visszarántásáért… A felek egyébként sem kímélték egymást a találkozón, mely összesen hét sárgát és két pirosat hozott, Pintér Csabának bizony nem volt könnyű dolga az indulatok megfékezésével. Végül meglett a Fradi erőfeszítéseinek eredménye, a 90. percben a másik középhátvéd, Blazic is betalált, Lovrencsics szögletéből fejelt Hegedűs kapujába. Nem maradt el a tavasszal elkerülhetetlen Böde-gól sem: egy kapu előtti kavarodás után közvetett szabadrúgást kapott a Fradi, Hegedűs János ugyanis a földön fekve befogta a labdát a lábai közé – Böde 11 méterről bombázott a kapuba.
Ezzel a kiszenvedett győzelemmel Thomas Doll csapata továbbra is három ponttal vezet a Vidi előtt, míg a Puskás Akadémia előnye két pont a már kiesőhelyen álló Haladással szemben.
FTC – Puskás Akadémia 3-1 (1-1)
Helyszín: Groupama Aréna; Vezette: Pintér Csaba
Gólszerzők: Otigba (39.), Blazic (90.), Böde (90+2.) ill. Henty (24.)
Sárga lapok: Paintsil (34., 37.), Böde (70.), Nagy D. (80.) ill. Knezevich (34.), Zsidai (35.), Henty (72., 81.), Radó (75.)
Kiállítás: Paintsil (37.) ill. –
FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Pedroso – Leandro, Gorriaran (Nagy D. 70.) – Varga R. (Spirovski 45+1.), Paintsil, Amadou (Lovrencsics B, 85.) – Böde (Latifi 79.). Vezetőedző: Thomas Doll
Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Klinar, Heris, Hegedűs J., Trajkovski – Márkvárt, Zsidai (Mevongou 52.) – Molnár G. (Perosevic 63.), Knezevic, Radó – Henty. Vezetőedző: Pintér Attila
(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)
(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)
Lasányi Csaba
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…