Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A Schalke tegnapi győzelme után biztossá vált, hogy a Dortmund ezt a fordulót is legfeljebb a harmadik helyen zárhatja. Éppen ezért volt fontos a győzelem Stöger legényeinek, hiszen egy esetleges pontvesztéssel komoly hátrányt halmozhattak volna fel riválisukkal szemben…
A változatosság kedvéért sérülése miatt nem lépett ma pályára a Dortmund színeiben Marco Reus, így ismét a Pulisic-Batshuayi-Schürrle hármassal rohamoztak a sárga-feketék. Az első félidőre nem lehetett panasz hazai részről: a Ruhr-vidékiek ígéretes támadásokat vezettek a masszívan védekező Hannover ellenében, azonban a befejezések többsége hagyott némi kívánni valót maga után. Nem úgy Batshuayi lövése a 24. percben: a belga Schürrle szöglete után vágott egy eszméletlen sarkast az ellenfél hálójába!
A második játékrészre már kezdeményezőbben futottak ki a vendégek, a Dortmund mai napon egészen jól szuperáló védelmét azonban képtelenek voltak feltörni. A mérkőzés embere André Schürrle lett, aki sebességével és cseleivel folyamatos fejtörést okozott a hannoveri védelemnek.
Borussia Dortmund – Hannover 96 1-0 (1-0)
Helyszín: Signal Iduna Park (Dortmund); Vezette: Patrick Ittrich
Gólszerzők: Batshuayi (24.) ill. –
Sárga: Akanji (79.), Sokratis (90+3.) ill. Schwegler (28.)
Kiállítás: – ill. –
Borussia Dortmund: Bürki – Piszczek, Akanji, Toprak (Sokratis 46.), Schmelzer – Castro (Weigl 64.), Dahoud – Pulisic (Philipp 70.), Götze, Schürrle – Batshuayi. Vezetőedző: Peter Stöger
Hannover 96: Tschauner – Sorg (Fossum 78.), Sane, Anton – Korb, Bakalorz (Maina 86.), Schwegler, Ostrzolek – Klaus, Jonathas, Füllkrug (Bazee 73.). Vezetőedző: André Breitenreiter
Írta: Wernigg Márton
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…