Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az Európa-liga negyeddöntőinek visszavágóit rendezték meg ma este. A Lazio Salzburgba utazott, de arra nem sokan számítottak, ami az osztrakoknál történt. A hazai klub 4-2-re kapott ki az odavágón, majd a visszavágón is hátrányban került, de elképesztő fordítást produkálva, lényegében 5 perc alatt kiharcolta a továbbjutást!
A Salzburg felejthetetlen visszavágón tetemes hátrányból fordítva ejtette ki a Laziót! (forrás: twitter.com/EuropaLeague)
Az Európa-liga negyeddöntőinek visszavágóit rendezték meg ma este. Az olasz fővárosi Lazio a Salzburg ellen 4-2-re nyerte az odavágót, ezúttal pedig az osztrákok otthonába látogatott a római csapat.
A Salzburg számára a visszavágó kapcsán a két idegenben lőtt gól adhatott bizakodásra okot, és jobban is kezdte a párharc második felét a hazai klub. Hwang a 6. percben kapura tűzte a labdát, ám Strakosha résen volt, és védett. Ezt követően viszont nagy szünet jött, és a félidő végén érkezett az újabb nagy lehetőség, viszont az már a túloldalon. A 44. minutumban a Lazio gólvágója, Immobile került helyzetbe, de az olasz lövését védte Walke kapus. Egy perccel később a Salzburg is villant, ám Berisha próbálkozása kevéssel fölé szállt. Ezzel lényegében zárult is az első félidő, a hazaiak pedig nem kerültek közelebb a továbbjutás esélyéhez.
A fordulást követően pedig távolodott is az esetleges továbbjutástól a Salzburg, ugyanis az Immobile a 49. percben még elvesztette Walk ellen a párharcát, de az 55. minutumban Luis Alberto passzát váltotta gólra (0-1)! Összesítésben 5-2-re vezetett ekkor a Lazio, ám elképesztően nagy fordulat jött, a Salzburg nem adta fel! Immobile gólja után szinte azonnal egalizált a hazai gárda! Az 56. percben Dabbur tizenhatosról lövése megpattanva ment be a vendégek kapujába (1-1)! Ezzel csak visszahozta lényegében azt az állapotot a salzburgi csapat, ami az odavágó után kialakult, de ezzel még nem volt vége a hazai gólok sorának! Igaz, ezt követően Immobile talált be, de az olasz 58. percben szerzett gólját nem adták meg les miatt. A 67. minutumban nagyot villant a hazai együttes, azonban Schlager csak a kapufát találta el! Ráadásul a 72. percben Luis Alberto eldönthette volna a továbbjutás sorsát, azonban a hazai hálóőr menteni tudott. Ezután pedig jött a Salzburg nagy fordítása! A hazai együttes 5 percen belül szerzett 3 gólt! A 72. minutumban Haidara lőtt nagy gólt közel 30 méterről, így már előnyben a hazaiak voltak (2-1)! Két perccel ezt követően Hwang volt eredményes Caleta-Car beadását követően, így pedig már a Salzburg állt továbbjutásra több idegenben lőtt góllal a 74. percben (3-1)! De ezzel nem értek be az osztrák klub játékosai, akik elképesztően beindultak, és a 76. minutumban újból betaláltak! Ekkor fejese után akadt be a labda Strakosha kapujába (4-1)! Elképesztő volt ez az egész párharc, melynek már az odavágóján gyors gólok követték egymást, de a visszavágó még a római meccset is felül tudta múlni a salzburgi legénység nagyszerű küzdésének köszönhetően! Hiába vezetett tehát a Lazio, és érezhette a vendégcsapat összes tagja, hogy megvan a továbbjutás, a Salzburg elképesztő teljesítményt nyújtva vágott négyet, összesítésben pedig 6-5-ös eredménnyel jutott be az Európa-liga elődöntőjébe!
Európa-liga, negyeddöntő, visszavágó
Salzburg – Lazio • 4-1 (0-0) | Tj.: Salzburg, 6-5-ös összesítéssel!
Helyszín: Red Bull Arena, Salzburg. Vezette: Damir Skomina
Gólszerzők: Dabbur (56.), Haidara (72.), Chan (74.), Lainer (76.), ill. Immobile (55.)
Sárga lapok: Ulmer (60.), Andre Ramalho (90+2.), Walke (90+2.), ill. Lucas Leiva (64.), Ramos Marchi (65.), Milinkovic-Savic (89. – pályán kívül)
Salzburg: Walke – Lainer, Andre Ramos, Caleta-Car, Ulmer – Haidara, Schlager, Berisha – Yabo (Minamino, 84.) – Hwang (Gulbrandsen, 79.), Dabbur. Vezetőedző: Marco Rose
Lazio: Strakosha – Ramos Marchi, de Vrij, Radu – Basta (Lukaku, 60.), Parolo, Lucas Leiva (Nani, 78.), Milinkovic-Savic (Anderson, 69.), Lulic – Immobile, Luis Alberto. Vezetőedző: Simone Inzaghi
Nagy Dávid
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…