Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
A francia élvonalbeli bajnokság (Ligue 1) 34. fordulója a szokásokhoz megfelelőlen már pénteken kezdetét vette. A harmadik helyért óriási csatát vívó Olympique Lyon ezúttal a középmezőnybe tartozó Dijon otthonában vendégeskedett. A vendégek ötmeccses győzelmi szériájukat szerették volna folytatni a Dijon otthonában.
Remekül indult a mérkőzés a Lyon számára, a vendégek már a találkozó 4. percében betaláltak Reynet hálójába miután Rafael centerét Depay közvetlen közelről vágta a hazaiak hálójába. A folytatásban is a vendégek irányitottak és a 16. percben Fekir került óriási ziccerbe, de kiszorított helyzetből nem tudta a fekvő hazai hálóőr mellett a hálóba jutattni a labdát, Reynet óriásit védett az esetnél. A 26. percben szinte a semmiből egyenlített a Dijon, Sliti parádés távoli lövését Lopes nem tudta kiütni és a kapu jobb alsó sarkában kötött ki a tunéziai támadó lökete. A vendégek két perccel később Rafael révén kis híján ismét vezetést szereztek, a brazil védő óriási ziccerét ezúttal is Reynet tolta szögletre. Félórányi játékot követően a 34. percben a Lyon sokadik komoly lehetőségét puskázta el, avagy Reynet egy újabb fantasztikus védéssel akadályozta meg, hogy a vendégek ismét előnybe kerüljenek, ezúttal is Fekir ziccerét tolta a léc fölé a hazaiak hálóőre. Az első játékrész legvégén a vendégek megszerezhették volna a vezetést, Fekir azonban ezúttal is ziccert hibázott lövése a jobb kapufa érintésével szállt a kapu mellé.
Fordulást követően a Lyon ismételten a játékrész elejét nyomta meg és két gyors gólt is sikerült szereznie Genesio tanítványainak a játékrész elején. Előbb Aouar lövésébe ért bele az egyik hazai védő ami a saját kapujában landolt majd három perccel később Ndombele hozta kihagyhatatlan helyzetbe Fekirt aki sokadik ziccerét már gólra váltotta. A hazaiak az 56. percben Mendy hibája után ismét egygólra felzárkóztak, miután Sili nem a legjobban eltalált lövése a Lyon hálójában kötött ki. Egy perccel később a hazaiak kis híján egyenlítettek, Kwon lövése azonban nem találta el Lopes kapuját. A 61. percben Depay szólóját követően Reynet nagy védéssel akadályozta meg az újabb lyoni találatot. A mérkőzés hajrájában a Dijon mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, de nem tudták Lopes kapujába jutattni a játékszert. 13 perccel a mérkőzés vége előtt a teljesen kitámadó hazaiak védelme nem tudta kivédekezni a Lyon gyors ellentámadását és a csereként beálló Cornet passza után Traoré eldöntötte a három pont sorsát. Cornet remekül szállt be a padról a mérkőzésbe és a 82. percben gólpassza mellé egy gólt is szerzett, miután egy remek támadás végén kíméletlenül helyezett a mérkőzésen több remek védést is bemutató Reynet hálójába.
Dijon – Olympique Lyon 2-5 (0-1)
Helyszín: Stade Gaston Gérard, Dijon, Vezette: Schneider
Gólszerzők: Sliti (26., 56.) ill. Depay (4.), Rosier (50., öngól). Fekir (53.). Traoré (77.), Cornet (82.)
Sárga lapok: Kwon (38.) ill. Rafael (31.), Ndombele (70.)
Kiállítás:
Dijon: Reynet – Haddadi, Djilobodji, Varrault (Yambere 45+1.), Rosier – Kwon – Amalfitano, Marie – Sammaritano (Chafik 87.), Said, Sliti (Massouema 86.). Vezetőedző: Dall’Oglio
Lyon: Lopes – Rafael (Tete 87.), Marcelo, Morel, Mendy – Tousart – Ndombele (Ferri 84.), Aouar – Traore, Fekir (Cornet 73.), Depay. Vezetőedző: Genesio
Képek forrása: lfp.fr
O.G.
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…