A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a tavasz elején megműtött Neymar felépülése az utolsó fázisához ékezett. Nos, a már brazil válogatottal készülő klasszis a csapatorvosok szerint teljesen rendbe jött, készen áll a játékra.
Brazília számára a megfontoltabb, hogy Neymar jó formában érkezzen a június 14-én kezdődő oroszországi világbajnokságra. A selecao hivatalos megnevezése szerint fitness edzője, Fábio Mahseredjian szerint a PSG-ásza így is kezdi majd a világbajnokságot, hiszen sérülése már a múlté.
“Neymar jobban gyógyult, mint reméltük! A világbajnokság kezdetéig közel egy hónapja lesz a csapattal készülnie. Készen fog állni! Már most részt vesz labdás edzéseken, mindenféle feladatot elvégez, természetesen úgy, hogy folyamatosan figyeljük az állapotát.” – Így a tapasztalt, 51 esztendős szakember Neymar állapotáról.
Mahseredjian azt azonban nem árulta el, hogy a brazilok június 3-ai Horvátország, majd június 10-ei Ausztria elleni találkozóin Neymar pályára lép e: “Tudom hogy sokan szeretnék, hogy így legyen, de ezt nem kommentálhatom. Neymar a legmagasabb szintet képviseli, olyan dolgokat tud a pályán, amit kevesen. Ugyanakkor meg kell várnunk a megfelelő pillanatot a teljes visszatérésre. Most nehéz lenne megjósolni, hogy pontosan mennyi idő is kell még ehhez. Az, hogy mikor is térhet vissza egy nagyon komoly és felelősségteljes döntés mindannyiunk számára”
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…